Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Maglite: összhaderőnemi logisztikai gyakorlat Budapesten

Szöveg: honvedelem.hu |  2019. május 25. 16:03

A Maglite Többnemzeti Összhaderőnemi Logisztikai Kiképzés második szakaszát, május 20-24. között rendezték meg Magyarországon, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Zrínyi Miklós Laktanya és Egyetemi Campuson. A munkacsoportok a kiképzés során kidolgozott cselekvési változataikat jelentették május 23-án, a laktanya dísztermében.

A „Maglite" elnevezésű többnemzeti összhaderőnemi logisztikai gyakorlatsorozat 1996-ban kezdődött, történetében a mostani a 46. alkalom. A kiképzés angliai szakaszán – május 12-18. között – brit és német társaikkal együtt, öt mesterképzési szakon tanuló magyar hallgató is részt vett.

A kiképzés magyarországi részén a harminc brit résztvevő (Defence College of Logistics, Policing and Administration, Defence Logistics School) mellett, az NKE Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar katonai műveleti logisztika mesterképzési szak nyolc hallgatója, a német Bundeswehr két tisztje és a brnói Nemzetvédelmi Egyetem által delegált tiszt vett részt. A foglalkozásokon az összhaderőnemi műveletek döntéshozatali folyamatát gyakorolták, megismerték a külföldi tisztekkel való együttműködés sajátosságait és a többnemzeti törzsekben folyó munkamódszereket. A hallgatók munkáját brit és magyar részről egyaránt hat-hat oktató segítette. A résztvevők három munkacsoportra osztva, közösen oldották meg egy humanitárius segítségnyújtási és katasztrófa elhárítási művelet logisztikai támogatási feladatait egy képzelt afrikai ország területén.

1599203399

Dr. Venekei József alezredestől, a kiképzés magyar vezetőjétől megtudtuk: a feladat része volt egy ötezer katonából álló brit összhaderőnemi harci kötelék, egy magyar szállítózászlóalj, egy magyar műszaki század és két (magyar és cseh) lövészzászlóalj, valamint a magyar és cseh Nemzeti Támogató Elemek műveleti terültre történő stratégiai átcsoportosítása, illetve műveleti területen az összhaderőnemi támogatási lánc működtetésének megszervezése. A brit-, német-, cseh- és magyar erők ENSZ, nemzetközi és nem kormányzati szervezetekkel együttműködve a kialakult humanitárius válsághelyzet kezelése céljából segélyszállítási és ivóvíz biztosítási feladatokat hajtottak végre.

A program zárásaként május 23-án, a Zrínyi Miklós Laktanya és Egyetemi Campus dísztermében a kiképzés során kidolgozott cselekvési változataikat jelentették a munkacsoportok. A jelentéseket az összhaderőnemi logisztikai műveleti főnök szerepkörében Paul Matthews sorhajókapitány, a Brit Királyi Haditengerészet Logisztikai Parancsnokságának képviselője fogadta.