Magyarok a világűrben

Farkas Bertalan a honvedelem.hu kérdésére válaszolva elmondta: a magyar űrkutatás korántsem új keletű tudomány, gyökerei a második világháború előtti időbe nyúlnak vissza. A hadiipari fejlesztéseken dolgozó Bay Zoltán és csapata a mikrohullámú hírközlésben rejlő lehetőségeket kutatva jutott el a holdradar gondolatáig, melyet 1945-re sikerrel valósítottak meg. A program a később fejlődésnek induló radarcsillagászat korai előfutárának tekinthető.

A háború utáni kutatások irányvonalát a szovjet tervek követése határozta meg, hiszen hazánk a többi szocialista országgal együtt 1967-ben írta alá az Interkozmosz-együttműködést. Az Interkozmosz Tanács felügyelője a Magyar Tudományos Akadémia volt. A kutatás fő iránya ezekben az években a kozmikus fizika, kozmikus meteorológia, kozmikus orvosbiológia, űrtávközlés, erőforrás-kutatás volt. A magyar űrkutatás szervezése, koordinálása kezdetben az Űrkutatási Kormánybizottság feladata volt. 1978-től az MTA Interkozmosz Tanácsa vette át.

Farkas Bertalan kiemelte, a magyar űrkutatás sokat köszönhet az Interkozmosz-programnak, hiszen ez az együttműködés tette lehetővé, hogy a tagországok egy-egy képviselője is eljusson a világűrbe. A magyar űrhajósjelölteket 1977 májusától kezdték kiválogatni a vadászpilóták közül Kecskeméten, a Repülőorvosi Vizsgáló- és Kutatóintézetben. Elmondta: akkoriban Pápán szolgált vadászpilótaként, és önként jelentkezett űrhajósnak. A kiválasztást felkészítés követte, majd a magyar űrkutatás történelmében először és mindeddig utoljára minden készen állt: Farkas Bertalan és szovjet társa, Valerij Kubaszov 1980. május 26-án, moszkvai idő szerint 21 óra 20 perckor, magyar idő szerint 20 óra 20 perckor indult a világűrbe a Szojuz–36 űrhajó fedélzetén.

Magyarország ezzel az űrutazással a nemzetek sorában hetedikként lépett ki a világűrbe. Az űrhajó május 28-án kapcsolódott össze a Szaljut–6 űrállomással, ahol a személyzet, Leonyid Popov és Valerij Rjumin szovjet űrhajósok fogadták az érkezőket.

A rendszerváltás az űrkutatáshoz kapcsolódó programokban is mindent megváltoztatott. Megszűnt az Interkozmosz-program, csökkent a kutatók mozgástere és finanszírozottsága, illetve, mint minden más területen, itt is a Nyugat felé fordulás volt tapasztalható − összegezte az űrhajós, ám hozzátette, a kitartó és eredményes munka azóta is folytatódik. A programok és a célok változtak, de mindig is akadnak olyan kutatók, akik a világűr megismerésének szentelik életüket.

Talán a legnagyobb tudományos sikert, amihez a magyar szakemberek is hozzájárultak, a VEGA szonda hozta. A KFKI szakemberei a BME-vel együttműködve elkészítették a Vénusz bolygót és a Halley-üstököst 1985-86-ban vizsgáló űreszköz tv-elektronikáját és vezérlő számítógépét. Napjaink legnagyobb sikere pedig kétségkívül a Masat-1, hazánk első műholdja, amely mérföldkő a magyar űrtechnikai fejlesztésekben. A program ötletgazdái és kivitelezői a BME diákjai és oktatói, akik 2007 óta dolgoznak a projekten, melynek keretében 2012. február 13-án, magyar idő szerint 11 órakor juttatták a világűrbe az elkészült műholdat egy Vega hordozórakéta segítségével. Az egyetemi csapat tavaly márciusban leplezte le a Masat–1 legnagyobb meglepetését, a fedélzeti kamerát, amely a tervezés utolsó szakaszában került rá az űreszközre.

Emellett magyar kutatók számos kétoldalú együttműködésben vagy nemzetközi programban vesznek részt, tehetségükkel, kreativitásukkal járulva hozzá a közös kezdeményezések sikeréhez.

Farkas Bertalan úgy látja: a magyar űrkutatás egyik legfontosabb feladata, hogy bent maradjunk ezekben a programokban, illetve kiemelt „házi feladat" az ifjúság támogatása. Az egyetemisták számára lehetőséget, munkát kell teremteni, elképzelést, célt, feladatot biztosítani.
Kiemelte, a jövőben ismét érdemes lenne kelet felé is tekintve orosz projektekhez is csatlakozni, hiszen az egykor méltán híres űrprogram újra fejlődésnek indult.

Fotó: archív