Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Magyarország tíz kiképzővel járul hozzá a mali misszióhoz

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2013. február 14. 15:42

Magyarország tíz kiképzőtiszttel járul hozzá az Európai Unió (EU) mali missziójához − mondta Hende Csaba honvédelmi miniszter február 14-én, csütörtökön reggel egy sajtóbeszélgetésen.

Hende Csaba kifejtette: kedden és szerdán Dublinban az uniós védelmi miniszterek informális ülésén is kiemelten foglalkoztak a francia és az EU-műveletekkel. Az Európai Unión belüli és a francia partnerekkel folyatott egyeztetések alapján végül − a korábbi elképzelésekkel ellentétben − nem küldünk katonákat a francia vezetésű Serval-művelethez, hanem tíz kiképzőtiszttel járulunk hozzá a misszióhoz. Az erről szóló előterjesztésről akár már a jövő héten dönthet a kormány. A hat mesterlövészből, három egészségügyi szakemberből és egy összekötő tisztből álló kiképzőcsoport március környékén utazhat Maliba.

Franciaország a Mali északi részét ellenőrzésük alatt tartó iszlamista milíciák előretörésének megállítására, Mali elnökének kérésére január 11-én indított katonai akciót a nyugat-afrikai országban. A hadművelet célja Mali államiságának, területi integritásának és szuverenitásának megvédése, valamint annak megakadályozása, hogy az ország a nemzetközi terroristacsoportok központjává váljon a térségben. Az akciót az ENSZ Biztonsági Tanácsa egyhangúlag támogatta.

Február 6-án Jean-Yves Le Drian francia védelmi miniszter az Europe 1 kereskedelmi rádióban jelentette be, hogy nem fogják tovább növelni a Maliban állomásozó francia katonák számát, amely elérte a maximálisnak tekintett négyezret, és kivonásuk viszonylag gyorsan, néhány hét múlva meg fog kezdődni. Francois Hollande államfő az aznapi kormányülésen megerősítette: márciusban megkezdődik a csapatkivonás.