Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Már a nyárra készülnek Balatonakarattyán

Szöveg: Kálmánfi Gábor |  2016. március 18. 17:40

Több mint száz egyetemistát foglalkoztat majd turizmussal, és vendéglátással kapcsolatos szakterületeken a nyári szezonban az MH Rekreációs Kiképzési és Konferencia Központ (MH RKKK). Az erről szóló együttműködési megállapodást március 18-án, pénteken írta alá Piros Ottó ezredes, a központ parancsnoka és dr. Kovács Zoltán, a veszprémi Pannon Egyetem Gazdaságtudományi Kar dékánja.

Piros Ottó ezredes szerint a megállapodás azért jött létre, mert több szempontból is mindenképpen „nyitni kell" a régió oktatási intézményei felé.

1596010542

„Felmérések szerint a Pannon Egyetemen rendkívül magas szintű képzés folyik, így ez a megállapodás több ok miatt is igen előnyös nekünk. Egyrészt főszezonban olyan magasan kvalifikált, fiatal munkaerőt tudunk foglalkoztatni, akik eddig még nem láttak bele szervezetünk tevékenységébe. Ez pedig a toborzás szempontjából is hasznos, mivel az egyetemisták testközelből ismerhetik meg munkánkat, és személyes benyomások alapján dönthetnek esetlegesen arról, hogy katonai pályára lépnek " – hangsúlyozta az ezredes.

1596010542

Dr. Kovács Zoltán úgy fogalmazott: képzésüket szeretnék egyre inkább gyakorlatiasabbá tenni. Kiemelte, hogy a hallgatók nem csupán gyakorlati tapasztalatot szerezhetnek az MH RKKK-nál, hanem szakdolgozatuk megírására is kaphatnak lehetőséget. Mint mondta: nem elhanyagolható szempont az sem, hogy a Pannon Egyetemen végzettek belföldön találjanak munkalehetőséget, és a haderő ebben is segíthet.

Fotó: a szerző felvételei