Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Már támadnak a kullancsok!

Szöveg: Szűcs László |  2019. május 5. 7:05

A tavasz derekán, a jó idő beálltával – főleg mivel idén is enyhe volt a tél – már számíthatnak a kullancsok megjelenésére a gyakorló- és lőtereken tartózkodó katonák is. Milyen betegségeket terjeszthetnek a kullancsok, illetve hogyan lehet ezek ellen védekezni? A kérdéseket dr. Meglécz Katalin orvos ezredesnek, a Magyar Honvédség járványügyi szakértőjének tettük fel.

A kullancsszezon kezdetét az időjárási-hőmérsékleti viszonyok jelentősen befolyásolhatják. Azonban a kullancsok nagy számban általában április-június között, illetve az ősszel, leginkább szeptemberben fordulnak elő. A mostani, tavaszi idő különösen kedvez megjelenésüknek – mondta dr. Meglécz Katalin orvos ezredes. A Magyar Honvédség járványügyi szakembere hozzátette: egy nőstény kullancs a 2–9 évig tartó élete során több ezer petét rak le, amelyekből a lárvák, a hőmérséklettől függően, 2–8 hónap múlva kelnek ki. A petéből kibújó lárvák fejlődéséhez vérszívás szükséges. A táplálkozástól függően a fejlődés teljes időtartama átlagosan három év. Hűvös, nedves homokban táplálék nélkül, akár 3–6 évig is elélnek. Éppen ezért száraz időben a nedves avar alá húzódnak.

Betegségeket terjesztenek

Mint megtudtuk: a kullancsok terjesztette betegségek közül a két leggyakoribb a a Lyme-kór illetve a kullancs-encephalitis – vagyis a kullancs csípése okozta agyhártya-gyulladás. Természetesen ismertek más megbetegedések is, ezek azonban jóval ritkábbak. Ilyen például a Q-láz, vagy éppen a TIBOLA, amelyet először egy magyar orvos, dr. Lakos András, a Kullancsbetegségek Ambulanciájának vezetője írt le.

1599201982

A kullancs csípése egyébként többnyire nem jár fájdalommal – mivel az ember testébe fecskendezett nyálnak érzéstelenítő hatása van – így az észrevétlen marad. A fertőzött kullancs nyálmirigyéből a megbetegedést előidéző kórokozók csak a csípést követő 4–6 óra múlva, a felesleges vér visszaöklendezésekor kerülnek az emberbe.

A leggyakoribb betegségekről szólva a dr. Meglécz Katalin elmondta: a kullancs-encephalitis vírusát a vadon élő állatokról a kullancs viszi át az emberre. A fertőzés jelentős része tünetmentesen, kisebb része pedig influenzára emlékeztető betegségtünetekkel, lázzal, fejfájással, rossz közérzettel zajlik le. Egyes esetekben viszont súlyos idegrendszeri tünetek is kialakulhatnak. Szerencsére a betegség általában a teljes gyógyulással végződik. A kullancs-encephalitis terjesztése szempontjából egyébként kizárólag azok a kullancsok veszélyesek, amelyek vírust hordoznak. A magyarországi adatok szerint minden kétezredeik kullancs fertőzött, és évente 40-60 megbetegedés fordul elő a védőoltások bevezetése óta.

Más a helyzet a Lyme-kórral, amit a vadon élő állatokról a kullancsra kerülő és ott elszaporodó baktérium okoz – emelte ki a doktornő. A kullancsok akár 10– 20 százaléka is fertőzött lehet. E betegség legjellegzetesebb klinikai tünete a vándorló bőrpír, amely általában néhány napos lappangási idő után a csípés helyén jelentkezik. E bőrelváltozás mindig kis kerek folt formájában kezdődik. A bőrjelenséget enyhe helyi fájdalom, égő érzés, ritkán viszketés kísérheti, de felléphet magas láz, fej- és izomfájdalom, valamint agyi izgalomra utaló tünetek is. Igen ritkán, a kullancscsípés után 1–2 hónap múlva szívpanaszok és neurológiai tünetek – például zsibbadás, végtagfájdalom, perifériás ideggyulladás – is jelentkezhetnek. Legtöbbször azonban semmilyen társtünete nincs. A betegség – amelyből az elmúlt néhány év tapasztalatai szerint, évente ezer körüli esetet regisztrálnak – viszonylag jóindulatú és gyógyítható.

Negyvenkét fajból féltucat veszélyes

Mint a Magyar Honvédség járványügyi szakértőjétől megtudtuk: Magyarországon negyvenkét féle kullancsfaj él, ám ezek közül mindössze fél tucat az, amelyik az emberre is veszélyes lehet. A kullancstámadásra pedig két irányból számíthatunk. A szemmel rendelkező, úgynevezett „látó kullancsok" a gyepi növénytársulásokat lakják és a fűszálak árnyékos fonákján megkapaszkodva, lesből várják áldozatukat, akire alulról kapaszkodnak fel. E „stratégiát" alkalmazza például a birkakullancs, amely a somogyi legelőkön és a Hortobágyon is őshonos.

1599201982

A szem nélküli, vagyis „vak kullancsok" a lombos erdők lakói. Tájékozódásuk fő szerve az elülső lábaikon lévő Haller-szerv, mely biológiai-kémiai radarként üzemel és képes jelezni, ha potenciális áldozat közeledik. Ahhoz, hogy ily módon tájékozódjon magasra kell másznia a cserjéken vagy a facsemetéken. Az árnyékot adó levelek fonákján kapaszkodó „vak kullancs" fentről veti magát áldozatára. E támadási módot alkalmazza például a közönséges kullancs, amely főleg a csertölgy alapú erdőségek lakója.

A kullancsok elleni hatékony védekezésről szólva a doktornő elmondta: a kollektív védelem eddig igen elterjedt módjára, a kullancsirtásra nincs lehetőség, mivel az Európai Unióban jelenleg nincsen kullancsirtás céljára engedélyezett forgalomban lévő irtószer. A védekezés eszköze az aljnövényzet rendszeres nyírása, a növényzet karbantartása.

Kiemelt jelentőségű az egyéni védelem a kullancscsípések megelőzése. Ennek során a legfontosabb a megfelelően zárt, hosszú ruházat és fejfedő viselése, rovarriasztó szerek alkalmazása. Kullancsveszélyes helyen tartózkodás után elengedhetetlen a „kullancsvizit" – azaz a bőrbe fúródott kullancs mielőbbi felderítése és eltávolítása.

1599201982

Az egyenruhák jól védenek

„A Magyar Honvédségben rendszeresített egyenruhák megfelelő védelmet nyújtanak a kullancsok támadás ellen, azonban a kullancsvizitet katonaként sem mellőzhetjük." – mondta az ezredes, hozzátéve: a kullancs-encephalitis ellen már védőoltás is az orvostudomány rendelkezésére áll. Az állomány körében a vakcinát tévesen „kullancs elleni oltásnak" hívják, ami sok félreértésre ad okot.

A Magyar Honvédség járványügyi szakértője fontosnak tartotta kiemelni, hogy az alkalmazható védőoltás csakis és kizárólag a kullancs által terjesztett agyvelőgyulladás ellen nyújt védelmet, tehát a kullancscsípés, Lyme-kór és az egyéb kullancsok által terjesztett megbetegedések ellen nem. Így a védőoltás a védekezés egy fontos, de nem egyetlen és kiemelt jelentőségű eszköze. Magyarországon – a jogszabályok szerint – munkakörhöz kötötten kullancs-encephalitis védőoltásban kell részesíteni azt a munkavállalót, akinél a munkavégzés alkalmával – az előzetesen elvégzett kockázatértékelés alapján – ennek a fertőzésnek a veszélye nem zárható ki.

Természetesen a Magyar Honvédségnél is meghatározták, és évente felülvizsgálják azokat a beosztásokat, amelyekben indokolt a védőoltások beadása. Ezekben a beosztásokban a védőoltás a Magyar Honvédség alakulatainál és katonai szervezetnél térítésmentesen biztosított.

1599201982

Ennek is köszönhető – tette hozzá dr. Meglécz Katalin orvos ezredes –, hogy a Magyar Honvédségnél az elmúlt években nem fordult elő kullancscsípésből adódó megbetegedés.

Fotó: internet