Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Második felvonás – a Magyar Honvéd magazin legfrissebb számából

Szöveg: honvedelem.hu |  2019. április 9. 15:12

Észtország, Lettország és Litvánia légterének védelmét is ellátják májustól négy hónapig a Magyar Honvédség vadászgépei. Négy Gripen és mintegy száz katona Kecskemétről Litvániába, a siauliai támaszpontra települ át, ahol jelenleg a lengyel vadászpilóták adják a készenléti szolgálatot. Magyarország légiereje második alkalommal vesz részt a baltikumi légtérrendészeti misszióban.

1599200885
Hazánk és Szlovénia légterének védelme mellett négy hónapig – ottani idő szerint május elsején kilenc órától, szeptember másodikán kilenc óráig – a három balti ország légtérbiztonságáért is a Magyar Honvédség légiereje felel majd. Észtország, Lettország és Litvánia ugyanis nem rendelkezik a feladat végrehajtására alkalmas harci repülőgépekkel, ezért az észak-atlanti szövetséghez történt 2004. áprilisi csatlakozásuk óta légterük védelmét – rotációs alapon – más NATO-tagországok látják el; elsőként a belga légierő gépei települtek a Baltikumba.

Jelenleg lengyel vadászpilóták járőröznek a térségben, tőlük veszik majd át a feladatot az MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázis Gripenjei. Négy vadászgép és mintegy száz katona a tervek szerint április végén települ át Litvániába. Lesznek azonban olyan gyakorlatok a régióban, amelyeken a magyar légierő is részt vesz – ilyenkor a tervek szerint hat JAS−39-esünk állomásozik majd a Baltikumban.

A vadászgépek és az üzemeltetésükért felelős kiszolgáló állomány Litvániában, a siauliai támaszponton, a vadászirányítók pedig a Karmelavában lévő vezetési ponton látják majd el a készenléti szolgálatot. A NATO Egyesített Légi Hadműveleti Központ (Combined Air Operations Centre – CAOC) északi területekért felelős bázisán, a németországi Uedem városában pedig egy magyar összekötő tiszt fog dolgozni.

További részletek a Magyar Honvéd magazin április 12-én megjelenő számában!