Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Megérkeztek a helyőrségdandárhoz a pályakezdő tisztek

Szöveg: Hornyák Renáta |  2014. szeptember 1. 16:36

Tizenegy pályakezdő tiszt érkezett az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandárhoz. Első beosztásra történő felkészítésüket augusztus 28-án kezdték meg a Petőfi laktanyában. A hadnagyok az elkövetkező hetekben megismerik a szervezet működését és különböző foglalkozásokon is részt vesznek.

1595977885

A felkészítés célja a pályakezdők beilleszkedésének elősegítése, valamint az, hogy megismerjék a dandár alegységeinek mindennapi életét, feladatait, a katonai szervezetet irányító szabályzókat, parancsokat és intézkedéseket.

A foglalkozások mellett az alegységek parancsnokai minden pályakezdő tiszt mellé kijelöltek egy-egy mentort, akik az elkövetkező három hónapban segítik a hadnagyok beilleszkedését az alegységbe.

1595977885

A fiatal tiszteket az augusztus 29-i, pénteki parancsnoki értekezleten mutatták be az alakulat vezető állományának, ahol Piros Ottó ezredes, a dandár megbízott parancsnoka köszöntötte őket .

A pályakezdő tisztek először a szeptember 3-4-én megrendezendő alakulat szintű katonai háromtusa bajnokságon, illetve a XX. Nemzetközi, Regionális Járőrbajnokságon bizonyíthatnak.

1595977885

Fotó: Szabó Lajos zászlós