Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Meggyilkolták az osztrák miniszterelnököt

Szöveg: honvedelem.hu |  2016. október 24. 18:11

Sorozatunkban a száz évvel ezelőtt megjelent magyar napilapokból, a Nagy Háborúval kapcsolatos írásokból szemlézünk.

„Gróf Stürgkh Károly osztrák miniszterelnököt szombaton délben Bécsben a Meissl és Schadn szálló éttermében, ebéd közben agyonlőtték. A merénylő Adler Frigyes szocialista író, aki háromszor lőtt revolverével a miniszterelnök felé. A golyók a miniszterelnököt fején találták. Gróf Stürgkh összeesett és azonnal meghalt" – írja a Népszava címlapon.

1596021978

A Pesti Hírlapból megtudhatjuk, hogyan élt a merénylő. „Dr Adler Frigyes, a miniszterelnök merénylője, nős és három gyermek atyja, akik közül a legfiatalabb nyolc, a középső tiz, a legidősebb tizenkét éves. Svájcban élő családját dr Adler utoljára néhány hete látogatta meg. Bécsben dr Adler egyedül élt, háztartást nem vezetett és csak takarítónője volt. Otthon reggelizett, rendesen tiz óra felé ment irodájába és rokonoknál ebédelt. Tegnap délben, egy óra után egészen szokatlan időben megjelent takarítónőjénél azzal, hogy lakásának a kulcsát elfeledte magához venni. Innen dr Adler alighanem egyenesen a Meissl és Schadn szállodába ment. Hogy mikor vágta zsebre a revolvert, nem tudják. Talán akkor tette ezt hirtelen elhatározással, amikor lakásának a kulcsa után kérdezősködött Bizonyos, hogy addig semmiféle izgalmat vagy nyugtalanságot nem vettek észre rajta. Barátai beszélik, hogy még a merénylet előtti délelőttön hivatali és magánügyekre vonatkozólag tudakozódott és jegyeket rendelt a Naxosi Ariadne opera előadására."

„Gyergyóban ellenállnak a Románok" – írja a Népszava. Az osztrák-magyar vezérkar hivatalos jelentése az alábbi: „Károly főherceg lovassági tábornok hadseregarcvonala: A Nagyszebentől és Brassótól délre levő határterületen a harci helyzet változatlan maradt. A gyergyói hegységben a románok ellenállása tovább tart."

A napilap beszámol az angol hadsereg veszteségéről is. Megtudjuk: „az angol hadsereg veszteségét szeptember havában és október első tiz napjában a hivatalos veszteségjelentések alapján tisztekben és katonákban (halott, sebesült, eltűnt) 199.404 főben állapítja meg."

(A sajtószemlét az Országos Széchényi Könyvtárban megtalálható korabeli napilapok átolvasásával Takács Vivien készítette.)