Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Megjelent a haderőfejlesztést bemutató kiadvány

Szöveg: Nyulas Szabolcs |  2019. május 20. 16:31

A honvédelem napja alkalmából megjelent új kiadvánnyal mutatja be a hadsereg modernizációját a Miniszterelnöki Kabinetiroda és a Honvédelmi Minisztérium. A haza védelme, a nemzet szolgálata című tájékoztató kiadványról Németh Szilárd miniszterhelyettes, a tárca parlamenti államtitkára beszélt május 20-án, hétfőn a fővárosban tartott sajtótájékoztatón.

1599203056
Az államtitkár elmondta: a kiadvány először a múlt hétvégi, háromnapos budaörsi haditechnikai bemutatón jelent meg. A rendezvényen – amelyen közel 70 ezren vettek részt – mindenki láthatta, hogy pontosan hol tart a modernizáció, s kik azok, akik a haza védelmét szolgálják. „Úgy gondoltuk, a magyar embereknek joguk van tudni, hogy mire költik az adóforintjaikat" – hangsúlyozta Németh Szilárd. Hozzátette: a honvédség ma rekordköltségvetéssel gazdálkodik, amely eléri az 513 milliárd forintot, s ebből 150 milliárdot költhetnek fejlesztésre.  

Nem mindig volt ez így – fogalmazott az államtitkár –, hiszen 2002 és 2010 között a baloldali kormányok „lenullázták" a honvédséget, felszámoltak fontos katonai képességeket, gyakorlatilag megfelezték a hadsereg létszámát, s laktanyákat zártak be. Most viszont, a budaörsi repülőtéren megrendezett nagyszabású bemutatón mindenki megnézhette a már beszerzett új helikoptereket, harcjárműveket és kézifegyvereket. Az utóbbi kapcsán megjegyezte: már 10 ezer kézifegyvert adtak át a katonáknak, s ezeket a kiskunfélegyházi gyárban szerelték össze. Amikor megkezdődik a sorozatgyártás, minden fegyveres testületet ezekkel szerelnek majd fel, sőt, exportra is lehetőség lesz.

1599203056
„Elhatároztuk, hogy a régió legmodernebb, legütőképesebb hadseregét fogjuk létrehozni. A Magyar Honvédségnek olyan harceszközöket vásároltunk, amelyek nem mások levetett eszközei, hanem a legmodernebbek" – emelte ki azzal együtt, hogy katonák nélkül ugyanakkor nem képzelhető el a hadsereg, ezért fontos, hogy a program része a honvédek felszerelésének és körülményeinek a javítása is.

Nyitrai Zsolt, a kiemelt társadalmi ügyekért felelős miniszterelnöki megbízott a sajtótájékoztatón úgy fogalmazott: már épül a modern, ütőképes hadsereg, amely az egyik legfontosabb szolgálatot a haza védelmét látja el. Mivel az elmúlt években sok előrelépés történt a hadsereg modernizációjának területén, indokolt volt, hogy egy új kiadványban mutassák be mindazt, ami már lezajlott, s mi az, ami még várható. A füzetben bemutatják továbbá a honvédelmi életpálya-modellt, az önkéntes tartalékos rendszert, a határvédelmi feladatot, a honvédelmi nevelést, a hazai fegyvergyártást és természetesen az új haditechnikai eszközöket. A kiadványhoz minden honvédelmi témájú rendezvényen hozzá lehet majd jutni, de kapnak belőle a katonák, és különböző sajtótermékek mellett is megtalálható lesz.

1599203057
Fotó: Tóth László