Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Megkezdődött az emelőgép-kezelő tanfolyam Táborfalván

Szöveg: Hegedüs Anita |  2016. november 8. 11:41

Novemberben egy újabb, Magyar Honvédség szintű képzésnek ad otthont az MH Katonai Közlekedési Központ táborfalvai objektuma. Az alakulat idén immár harmadik alkalommal szervezi itt meg az OKJ-s emelőgép-kezelő tanfolyamot.

1596022823

A közel három hétig tartó képzésre huszonhárom olyan katonát, illetve közalkalmazottat iskoláztak be, akiknek a saját katonai szervezetüknél rendszerben van konténeremelő, illetve járműre szerelt daru. A tanfolyamon részt vevők ugyanis azt tanulják meg, hogy ezen eszközök rendeltetésszerű használatával miként kell a gyakorlatban szabványos, szállító konténereket, valamint egységrakományokat szakszerűen mozgatni.
A kurzus hallgatói emellett az emelőgépek motortani, szerkezettani sajátosságait is megismerik, és munkavédelmi oktatást is kapnak.

1596022823

A tanfolyam írásbeli, szóbeli és gyakorlati vizsgával zárul. Ennek sikeres teljesítése után a résztvevők a Nemzeti Közlekedési Hatóság által kiállított gépkezelői jogosítványt kapnak.

1596022823

Fotó: a szerző felvételei