Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Mergancz Sándor dandártábornok: a lényeg, hogy a lakosság biztonságban érezhesse magát

Szöveg: honvedelem.hu / MTI | Fotó: archív |  2020. március 25. 11:05

A lényeg, hogy a lakosság a veszélyhelyben is biztonságban érezhesse magát – jelentette ki a Magyar Honvédség Katonai Rendészeti Központ központparancsnoka az M1 aktuális csatornán március 25-én, szerdán.

1596077499

Mergancz Sándor dandártábornok elmondta: a koronavírus-járvány miatt elrendelt veszélyhelyzetben a katonai rendészeknek alapfeladataikon felül most további két komoly feladatuk van. Az egyik a közlekedési folyosó közbiztonságának fenntartása. Mint kiemelte: az úgynevezett korridor lényege, hogy a rendészet az átmenő forgalmat azon keresztül biztosítsa. A rendőrség kilenc benzinkutat jelölt ki, ahol az átengedett külföldi állampolgárok megállhatnak pihenni. Öt helyen a katonák is ott vannak – tette hozzá.

Emellett a rendészek 15 városban járőrszolgálatot is teljesítenek, hogy jelenlétükkel erősítsék a lakosság biztonságérzetét. A dandártábornok elmondása szerint a többség pozitívan fogadja jelenlétüket.

Kérdésre válaszolva azt is közölte, az Operatív Törzs döntésének megfelelően, szükség esetén, tudják emelni a feladatokban résztvevő katonák számát.

Az M1 aktuális csatorna március 25-ei adása ide kattintva megtekinthető.