Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

MH Egészségügyi Központ: magas szakmai színvonal

Szöveg: Snoj Péter |  2016. február 25. 13:45

„A hátunk mögött hagyott év hazai és külföldi megmérettetéseinek ellenére az MH Egészségügyi Központ dolgozói magas szakmai színvonalon teljesítették feladataikat” − mondta Szabó István vezérőrnagy, a központ parancsnoka az intézmény értékelő és feladatszabó értekezletén február 25-én, csütörtökön.

1596009356

A rendezvényen elhangzott: mint a Magyar Honvédség minden alakulata, úgy az MH Egészségügyi Központ számára is váratlan kihívást jelentett a tömeges illegális bevándorlás okozta válsághelyzet kezelése. Az Ideiglenes Biztonsági Határzárral kapcsolatos feladatokban az MH EK dolgozói is részt vettek.

Szabó István vezérőrnagy azt is hangsúlyozta, hogy a határokon szolgálókon túl ugyanolyan elismerést érdemelnek azok is, akik ez idő alatt Budapesten végezték feladataikat, helyettesítve társaikat. Akadt olyan időszak is, amikor egyszerre száz főt kellett nélkülözniük.
A megnövekedett feladatok, beteg- és esetszámok ellenére egyszer sem érkezett panasz az ellátásra. Szabó István vezérőrnagy összességében megfelelőre értékelte minden részleg tavalyi munkavégzését.

1596009357

A feltöltöttség hiányáról szólva elmondta: idén foglalkozni kell a motivációhiány problémájával. Ebben sokat segíthet, hogy már elfogadtak − és dr. Benkő Tibor vezérezredes, Honvéd Vezérkar főnök alá is írt − egy katonai-egészségügyi pályamodellt.

Szintén a 2016-os év egyik nagy célkitűzése a különböző alkalmassági vizsgálatok, vizsgák frissítése és modernizálása, hiszen ahogy Szabó vezérőrnagy fogalmazott: „ha nem alkalmazkodunk a változásokhoz, azok elsodorják a jelenlegi vizsgálati rendszert."

1596009357

Mindezek mellett fejleszteni kell az informatikai eszközparkot, a betegszállító- és mentőgépjármű-parkot, továbbá el kell végezni a központ épületeit érintő javításokat, felújításokat is.
A hazai feladatokon kívül nagy hangsúlyt kell fektetni a központ missziós szerepvállalásaira is, hiszen a különböző műveleti területeken több mint harminc fő teljesít szolgálatot.

Ugyanígy nagy kihívást jelent az Európai Unió Harccsoportjához (EUBG) való csatlakozás, amelybe az egészségügyi központ egy sebészcsoportot és egyéb önálló beosztásokat is felajánlott.

1596009357

Fotó: a szerző felvételei