Mindig humánusan

Szabó József ezredes, a Honvéd Vezérkar Humánszolgálati Osztályának vezetője megnyitójában 2015-re vonatkoztatva elmondta: minden személyügyes, és humánszolgálatos munkájára szükség van, de az már nem biztos, hogy a rendszer átalakítása után mindenki a jelenlegi beosztásában fog dolgozni. Azaz, konkretizálta, előfordulhat, hogy aki eddig „humános" volt, az jövőre személyügyes lesz, és fordítva.

Koronczai Tibor alezredes, az MH 43. Nagysándor József Híradó-és Vezetéstámogató Ezred parancsnokhelyettese előadásában vázolta azokat a problémákat, és kihívásokat, amelyekkel a vonatkozó területen egyrészt a parancsnokoknak, másrészt a humánszolgálat szakembereinek meg kell küzdeniük. Az egyik ilyen például a belső kommunikáció hatékony működtetése, azaz a gyors és a teljes állományra kiterjedő információáramlás. Olyan széttagolt alakulatoknál, mint például a fehérvári, vagy speciális (váltásos) munkarendben dolgozó állománynál − a rendelkezésre álló technikai feltételek mellett − ennek a megszervezése kemény dió.

Kulcskérdés az is, hogy vajon a humán szakembernek kell keresnie aktívan az állományt, vagy passzívan várnia azokat, akik igényelnék a segítségét. A parancsnokhelyettes szerint sokan ugyanis még a legkomolyabb problémáikat is eltitkolják, és nem mernek szakemberhez fordulni gondjaikkal. Pedig – ideális esetben – a humánszolgálaton dolgozók azok, akik kellő empátiával, és rálátással képesek lehetnek feloldani bizonyos problémákat. Vagy éppen tanácsot adni, hogy melyik, úgymond társ-szakág képes adott esetben segítséget nyújtani. Merthogy a humánszolgálatnak szoros együttműködésben kell dolgoznia a csapatpszichológusokkal, tábori lelkészekkel, személyügyesekkel, illetve jogi és pénzügyi szakemberekkel is.

Egy idén végzett; több, mint 1000 fős önkéntes felmérésből – melynek eredményeit Sásik Csaba alezredes, a HVK Humánszolgálati Osztály kiemelt főtisztje ismertette a hallgatósággal – kiderült többek között, hogy az állomány a honvédség szintjén alapvetően ugyan tud a humánszolgálati irodák létezéséről, de egyes alakulatonként az ismertségi arány erősen változó. (Márpedig hogyan forduljunk segítségért a humán szakállományhoz, ha azt sem tudjuk, hogy léteznek ilyen beosztások…?) A megkérdezettek a szolgáltatásokkal-hozzáállással elégedettek, és örömmel vennének például folyamatosan a hét minden napján és órájában működő, humán telefonos ügyfélszolgálatot. Ugyancsak nagyobb hangsúlyt kaphat jövőre a családtagokkal való intenzívebb kapcsolattartás – különösen olyan alakulatoknál, ahol nagyarányú a missziós részvétel.

Nem szabad elfeledkezni arról sem, hogy valakinek időnként a humánszolgálattal is foglalkoznia kell, hiszen a szakterületen dolgozókra a mindennapokban az átlagosnál komolyabb mentális-pszichikai teher hárul. Aki pedig hajlamos túlságosan magára venni mások problémáit, az előbb-utóbb saját maga is szakember segítségére szorul majd.

Visszatérve a „43-asokhoz", a konferencián az alakulat konkrét humánszolgálati tevékenységét Bódis Edina százados mutatta be. Statisztikák szerint a kulturált, gyerekbarát várakozóhelyiséggel is felszerelt fehérvári irodához leginkább szolgálati igazolvánnyal, üdüléssel és különféle segélyekkel kapcsolatos ügyekben fordulnak a katonák.

A konferencia tanulságaként megfogalmazódott, hogy a humánszolgálat fontos szerepet tölt be a személyi állomány problémáinak megoldásában, és a tervek szerint jövőre még inkább hatásosabban, koncentráltabban tudja majd ellátni sokrétű feladatait.

Megkönnyítve kissé a humánszolgálat belső kommunikációját, leírjuk, hogy aki esetleg honvédségi rekreációs központokban, üdülőkben szeretné tölteni az év utolsó napjait, az a bujáki, illetve a mátraházi létesítményben már ne gondolkodjon: ezek gyakorlatilag – mint hallottuk − megteltek. (Mégpedig – és ez is eredmény − aktívan szolgáló katonákkal, és családjaikkal.)

Balatonkenesén viszont még akad néhány szabad hely…

Fotó: a szerző felvételei