Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Missziókba készülnek, célfelkészítésen vettek részt

Szöveg: Bába Melinda |  2015. szeptember 11. 11:56

Három hadszíntérre, több misszióba készülő tisztek és altisztek kezdték meg egyhetes missziós törzstiszti célfelkészítésüket Szolnokon, az MH Béketámogató Kiképző Központban szeptember 7-én.

1596000026

A kiképzés a katonák számára misszió-orientált, hadszíntér-specifikus célfelkészítést nyújt. Ismereteket kaptak egyebek mellett az adott régió katonaföldrajzáról, a területen gyakorolt vallásokról, a kulturális különbségekről,  valamint a műveleti területen előforduló esetleges kockázatok és veszélyek kezeléséről.

Az MH BTKK által összeállított felkészítés feladatai között szerepelt egy békeműveleti lőgyakorlat is, ami alapkövetelmény minden misszióba készülő katona számára a beosztáshoz rendszeresített fegyverzettel, pisztollyal és gépkarabéllyal.

A célfelkészítések során első alkalommal rendeztek tűzoltási gyakorlatot, amely során a felkészülők valós körülmények között frissíthették fel ismereteiket egyebek mellett arról, hogy miként kell a tűzoltó készülékeket használni.

1596000027

A hét második felében, már a konkrét beosztásokra történő felkészítés részeként, a misszióba készülő katonák találkoztak a hadszínterekről közelmúltban hazatért, korábban azonos beosztásban szolgálatot teljesítőkkel, akik a várható feladataikról naprakész információkat adtak át számukra.

Immár hagyományosnak mondható az élő videokonferenciás kapcsolatfelvétel, amely a hadműveleti területen szolgálókkal való közvetlen információcserét teszi lehetővé annak érdekében, hogy a felkészülők még pontosabb ismereteket szerezzenek.

A felkészítés zárónapján vám–, pénzügyi–, biztosítási és média ismereti foglalkozásokat rendeznek számukra, majd tapasztalat-feldolgozás zárja a kiképzést.

1596000027

Fotó: MH BTKK