Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Mit adtak nekünk a rómaiak?

Szöveg: dr. Markovics Zita főhadnagy |  2018. március 17. 14:39

Formabontó évértékelő-feladatszabó értekezletet tartottak az MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezrednél (MH 1. HTHE). A rendezvényen részt vett Vanyur Tibor ezredes, a Honvéd Vezérkar Személyzeti Csoportfőnökség Katonai Igazgatási és Toborzó Osztály vezetője, illetve Topor István ezredes, az MH Összhaderőnemi Parancsnokság törzsfőnök műveleti helyettese is.

1599183482
Szilágyi Zsolt alezredes, az alakulat parancsnoka készült ugyan meglepő fordulatokkal, előbb azonban mindenre kiterjedően összegezte az ezred 2017-ben elért eredményeit. Major Tibor alezredes, parancsnokhelyettes jelentésében az ehhez szükséges információkat foglalta össze. A parancsnokhelyettes részletesen beszámolt a közszolgálati munka főbb eseményeiről, a hazai és külföldi kiképzési rendezvényekről, a tűzszerésztanfolyamok eredményeiről, a hadihajós és búvárfeladatok megvalósításáról. Részletezte a Robbanóanyag-kereső Kutyás Műveleti Századnál megvalósított fejlesztéseket és beszélt a több mint nyolcvan katonai és társadalmi rendezvényen való sikeres részvételről is.

Szilágyi Zsolt alezredes minden szakterület munkáját értékelte, egyben meghatározta a 2018-as év főbb feladatait. A parancsnok kiemelte, hogy becsülettel, emberfeletti teljesítménnyel álltak helyt a katonák a Hortobágyi Nemzeti Park területén 2015 januárjában megkezdett és tavaly ősszel befejezett, az utóbbi évek legnagyobb lőszer-mentesítési és tájrehabilitációs munkálatai során. A tűzszerészek elsődleges feladataként továbbra is a közszolgálati feladatot, vagyis a Magyarország területén fellelt robbanótestek mentesítését határozta meg. Az MH 1. HTHE Hadihajós Alosztálya számára fő feladat lesz idén is az Iron Cat elnevezésű magyar-szerb közös flottillakiképzés sikeres teljesítése. Ezúttal azonban a magyar hadihajósoknak házigazda szerepben is kiválóan kell teljesíteniük, hiszen a tervek szerint a közös feladatokat a Dunán kell végrehajtaniuk a két nemzet katonáinak.

1599183482

A hagyományos értekezlet szokásos menetét Szilágyi Zsolt alezredes a Brian élete című 1979-es film Mit adtak nekünk a rómaiak? című részletének vetítésével törte meg. A Monty Python társulat sokak által jól ismert jelenete  – azon túl, hogy oldottá tette a hangulatot – a parancsnok számára jó kiindulási helyzetet teremtett arra, hogy szándékát közvetítse a dolgozók felé. Szilágyi Zsolt alezredes a konkrét feladatok teljesítésén túl szemléletváltást is vár az ezred minden tagjától. „Ha olykor elégedetlenség fogalmazódik meg bennünk, gondoljuk át többször, hogy valójában mit tesz értünk a honvédelmi tárca, a Magyar Honvédség"- mondta.

„Az elmúlt évek törekvései, az illetményfejlesztés, a béren kívüli juttatások, a katonai életpályamodell, a honvédelmi egészségkárosodási ellátás rendszerének kialakítása és a Zrínyi 2026 Honvédelmi és Haderőfejlesztési Program mind a katonák megbecsülését szolgálják. Minden fejlesztés középpontjában az ember áll, minden intézkedés a katonák munkájának elismerését tükrözi. Elvárható tehát, hogy a katonák büszkén, de megbecsüléssel viseljék egyenruhájukat, pozitívan álljanak hagyományos feladataikhoz és a migrációs helyzet által generált új kihívásokhoz. Ha tíz dologból kilenc sikerül és egy nem, akkor ne annak az egynek a kudarcáról beszéljünk, mert arról majd beszélnek mások. Koncentráljunk a sikerekre, merítsünk azokból erőt, hogy kijavítsuk a hibákat, amelyek a kudarchoz vezettek. A feladataink sikeres teljesítéséhez elengedhetetlenek a fejlesztések, de szükséges a mi szemléletváltásunk is. Pozitív gondolkodást várok el önöktől" – mondta a parancsnok. Szilágyi Zsolt alezredes annak érdekében, hogy mindezektől azonban senki ne bízza le magát, elmondta, hogy a valós sikerekhez valós teljesítmény szükséges és az ebben való töretlen hit. Példaként a Papírkutyák című magyar filmvígjáték egyik jelenetét – a harcművészeti bemutatót – mutatta meg.

1599183483

A rendezvény végén Topor István ezredes, az MH Összhaderőnemi Parancsnokság törzsfőnök műveleti helyettese nagyrabecsülését fejezte ki a dolgozók mindennapos munkája kapcsán. Az ezredes a tűzszerész mentesítési munkálatok elvégzése mellett kiemelt feladatként határozta meg a határ menti feladatokban való további aktív részvételt. Megjegyezte, hogy az elmúlt évben, az elöljáró által vezetett átfogó ellenőrzésen – a kisebb hiányosságok mellett – az alakulat kiválóan teljesített.

Fotó: Besenyei István százados