Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Mozgalmas és tartalmas félévet zár a KatonaSuli-program Hódmezővásárhelyen

Szöveg: Hazadi János őrnagy - Budai Anna |  2013. december 21. 16:53

Az MH 5. Bocskai István Lövészdandár hódmezővásárhelyi helyőrségének térségében egyre népszerűbb az iskolák és a diákok körében a KatonaSuli-program. A 2013/14-es tanévre tovább bővült azon középiskolák száma Csongrád és Békés megyében, ahol a diákoknak lehetőségük nyílik a katonai alapismeretek tantárgy tanulására.

A program koordinálásán és az oktatáson túl az alakulat katonái részt vettek a középiskolák őszi nyílt napjain. Ahhoz, hogy ez minél látványosabb és érdekesebb legyen, a hódmezővásárhelyi alegységek – a 3. Bercsényi Mikós Lövészzászlóalj, a 62. Lövészzászlóalj és a Művelettámogató Műszaki Zászlóalj – egy-egy iskola „mentorai" lettek. Ez egyrészt a nyílt napokon való részvételt jelenti, másrészt az adott zászlóalj katonái segítik az oktatók munkáját, ha a diákoknak kihelyezett, azaz laktanyában tartott gyakorlati órájuk van.

1595964662
Középiskolai nyílt napon

Minden középiskola számára fontos, hogy a nyílt napon bemutathassa, milyen lehetőségeket kínál az adott intézmény a diákok számára. Az alakulat célja is az volt ezeken az eseményeken, hogy felhívja a pályaválasztás előtt álló gyerekek és szüleik figyelmét a katonai alapismeretek tantárgyra, és hogy az adott iskolában lehetőségük van ennek tanulására.
A nyílt napok sokban különböztek egymástól.

A dandár megpróbált igazodni az iskolák igényeihez és lehetőségeihez, figyelembe vette azt is, hogy milyen keretek között tervezik a tantárgy oktatását. A programok azért is voltak minden iskolában eltérőek, mert a „mentor" zászlóaljak saját jellegzetességeiknek megfelelő bemutatót tartottak. Ezeken mindenhol nagy volt az érdeklődés. A bemutatók mellett a szülők és gyerekek választ kaphattak a tantárggyal kapcsolatosan felmerülő kérdéseikre is.

1595964662
A pályaválasztás előtt álló gyerekek figyelmét hívták fel a katonai alapismeretek tárgyra

A programsorozat október 24-én indult Hódmezővásárhelyen, amikor a Bethlen Gábor Református Gimnázium és Szathmáry Kollégium pályaorientációs napjának keretében az érdeklődő gyerekeknek bepillantást nyerhettek a Zrínyi Miklós laktanya életébe. Megismerkedhettek a 62. Lövészzászlóalj egy lövészszázadánál használt főbb technikai eszközökkel és fegyverekkel. Bejárták a laktanyát: megnézhették a hol dolgoznak a katonák, milyen a legénységi állomány körlete, hol sportolnak a katonák, a csapatmúzeumban pedig a város katonamúltjával ismerkedtek meg. A programot egy látványos harcászati bemutató zárta.

November 18-án az iskola nyílt napján az alakulat egyik oktatója bemutató előadást is tartott érdeklődő gyerekeknek és szülőknek.
A következő állomás a Juhász Gyula Református Gimnázium és Szakképző Iskola volt Makón. November 13-án az iskola „Nyitott Kapuk" rendezvényén a 3. Bercsényi Miklós Lövészzászlóalj katonái tartottak technikai bemutatót. Az érdeklődők megtekinthették a általuk használt kézifegyverek, valamint néhány nem harci technikai eszközzel – egy Mercedes terepjáróval és egy RÁBA terepjáró teherszállító gépjárművel – is megismerkedhettek közelebbről.

1595964662
Hogyan kell sátrat állítani?

November 21-én a Békés megyei Tisza Kálmán Szakképző Iskola „Pályaválasztási nap" programján vett részt a dandár Orosházán. Az eseményen a Művelettámogató Műszaki Zászlóalj katonái mutatták be az általuk használt főbb kézi műszaki eszközöket, gyakorló aknákat. A legnagyobb sikert a berendezett „minta aknamező" aratta, ahol az érdeklődők kipróbálhatták a különböző akna-felderítési technikákat.

Záróakkordként december 5-én a hódmezővásárhelyi Gregus Máté Mezőgazdasági Szakképző Iskola „Beiskolázási nyílt nap" rendezvényén vett részt az alakulat, amelyen a 62. Lövészzászlóalj katonái mutatták be az érdeklődőknek a rendszeresített kézifegyvereket. Az iskolában 2011-óta sikeresen folyik a katonai alapismeretek tárgy oktatása, amelyet a térségben egyre több intézmény vezet be a következő tanévektől.

1595964662
Technikai bemutatón ismerkedtek a rendszeresített harcjárművekkel

Fotó: Budai Anna