Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Multikulturális csobbanás a tudomány világában

Szöveg: dr. Szabó Attila (Szolnoki Főiskola) |  2014. október 12. 10:23

A Magyar Honvédség Szolnokon települt alakulatai is részt vettek a Szolnoki Főiskola által szeptember 26-27-én első alkalommal szervezett KarpART – medence, multikulturális csobbanás a tudomány világában című rendezvényen.

Szeptember 26-án délelőtt A vízgazdálkodás és a vízhasznosítás aktuális kérdései a Közép-Tisza mentén című konferencián a MH 86. Szolnok Helikopter Bázis részéről Daróczi Endre tartott előadást Helikopteres erők szerepe az árvíz elleni védekezésben címmel.

18 órától az ötödik alkalommal megrendezett Kutatók Éjszakája rendezvény kezdődött meg a Szolnoki Főiskola Campusának főépületében. A kiállítók, standok között a rendezvényre kilátogatók megismerhették a 25/88. Könnyű Vegyes Zászlóalj munkáját, szerepét és eszközeit is. A zászlóalj első alkalommal képviseltette magát a Kutatók Éjszakáján, az MH 86. Szolnok Helikopter Bázis pedig már harmadik alkalommal hozta el a kisebbek és nagyobbak legnagyobb örömére repülőgép-szimulátorát. A „repülések" egészen háromnegyed tizenegyig tartottak.

1595980547

Az MH Ludovika Zászlóalj Kvassz András százada ebben az évben az első világháború kitörésének százéves évfordulójára tekintettel korhű katonai ruhákban fogadta az estre kilátogatókat. A MH Hadkiegészítő és Központi Nyilvántartó Parancsnokság 1. Toborzó és Érdekvédelmi Központ standjánál az érdeklődők megismerhették a parancsnokság működését, számos szóróanyag segítette a tájékoztatást. Hatástalanított fegyvereket is kiállítottak a standon. A tudományos programok előadói között köszönthettük a MH 86. Szolnok Helikopter Bázis egyik helikopter vezetőjét, Bali Tamás alezredest, aki A Mi-17 Légi Tanácsadó Csoport (Air Advisory Team − AAT) tevékenységének bemutatása címmel tartott előadást.

A péntek este fénypontja azonban a Légierő Zenekar – Szolnok és az idén tízéves Road zenekar közös koncertje volt. Az „akusztikai hadműveletre" közel háromezer ember volt kíváncsi a Főiskola főépülete előtti dísztéren. A közös produkció előtt a zenekarok több napot próbáltak a MH 86. Szolnok Helikopter Bázis Intézményi Művelődési Otthonában. A közös produkcióra kiválasztott zenei számokat, dalokat a Légierő Zenekar – Szolnok részéről Márki Sándor törzszászlós szólamvezető és Horváth Adrián nyugállományú százados hangszerelte, írta át. A koncertet a légierő zenekar kezdte 30 perces önálló műsorával, amit a jelenlévők (Road rajongó rockerek is) óriási ovációval és szeretettel fogadtak, majd a két zenekar közös produkciója következett, szintén óriási sikerrel, harminc zenésszel a színpadon.

1595980547

Fotó: Vári Anita hadnagy