Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Munkám mindig van – a Magyar Honvéd magazin legfrissebb számából

Szöveg: honvedelem.hu |  2016. július 15. 15:28

Helikoptervezetőből mozgósítási főtiszt, majd nyugdíjazásáig a toborzóosztály vezetője. Számtalan tudományos tanulmány és cikk szerzője, a hadtudományok doktora. Lapalapító, felelős szerkesztő és a Honvéd Vezérkar Tudományos Kutatóhelyének külső munkatársa. Lokálpatrióta és a katonai múlt fáradhatatlan kutatója. Földesi Ferenc nyugállományú ezredessel beszélgettünk.

1596016822
Az ezredessel a Veszprém Megyei Levéltár felújított, impozáns épületében találkozunk. Itt végzi kutatásainak zömét, ismeri minden zegzugát, munkahelyként és menedékként tekint rá. Kötődése azonban még ennél is személyesebb az intézményhez. Ugyanis egykor a levéltár épülete adott otthont a jutasi altisztképzőnek, amelytől a köznyelv a „jutasi őrmester" kifejezést, a kegyetlen, embereivel vadállat módjára bánó felettes szinonimáját kölcsönözte.

Földesi ezredes egyik első tudományos munkája pedig éppen a jutasi altisztekről szólt.
– Az volt a célom, hogy változtassak az altisztek híresen rossz megítélésén. A jutasi őrmester kifejezés esetenként még ma is negatívan cseng, pedig a valóság ennél sokkal árnyaltabb. Lehet, hogy kemények voltak, lehet, hogy nem ismertek tréfát a katonai dolgokban, de tudásuk, hozzáállásuk és bátorságuk megkérdőjelezhetetlen volt – jegyzi meg a főtiszt.

További részletek a Magyar Honvéd magazin július 15-én, pénteken megjelenő számában.