Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

NATO-érdemérem – magyar ezredesnek

Szöveg: Kálmánfi Gábor |  2014. április 1. 9:38

A NATO legmagasabb elismerésével, a Kiváló Szolgálatért Érdeméremmel (NATO Meritorious Service Medal) tüntették ki Kovács Gyula ezredest, az MH Összhaderőnemi Parancsnokság (MH ÖHP) belső ellenőrzési osztályának vezetőjét. Az ezredes szerint többek között a megfelelő kiképzésnek-felkészítésnek, szakmai felkészültségének és tapasztalatainak, továbbá kollégái támogatásának köszönheti ezt az elismerést.

1595969480

Kovács Gyula ezredes a március 14-ei, ünnepi állománygyűlésen Fucsku Sándor vezérőrnagytól, az MH ÖHP parancsnokától vette át az Anders Fogh Rasmussen NATO-főtitkár által adományozott kitüntetést



Milyen címen vehette át a Kiváló Szolgálatért Érdemérmet?

Ahogyan az elismerés átadásakor ezt ismertették, a kitüntetést a Kabul Nemzetközi Repülőtér (KAIA) bázistámogató csoport parancsnokaként végzett kiváló munka, kivételes vezetői tevékenység és személyes példamutatás elismeréséül vehettem át.

Milyen átlagon felüli teljesítményt kellett nyújtani, milyen rendkívüli feladatot kellett végrehajtani ahhoz, hogy ebben a rangos elismerésben részesülhessen?

Ennek bizonyára számos kritériuma és összetevője van, de a legfontosabb: nem azért tettem a dolgomat, hogy ezért valamiféle elismerésben részesítsenek. A helytállás természetes dolog, amit úgy gondolom, hogy a belénk vetett hit és bizalom, de az egészséges nemzeti büszkeség és a szakmai öntudat is megkövetel egy ilyen nemzetközi környezetben.

Az elismerés kivívásához bizonyára hozzájárult a változások és eredmények gyors felmutatása több kulcsfontosságú területen is, valamint a bázis működésének támogatásában folyamatos minőségi változást és fejlődést eredményező, kitartó munka. Hozzájárult továbbá az azonnali reagálás és gyors problémamegoldás, illetve a kényes ügyek kellő diplomáciával történő kezelése, valamint több olyan kiemelt jelentőségű feladat teljesítésében való helytállás, melyek közvetlenül elősegítették a NATO−afgán kapcsolatok erősítését vagy a szövetség erőfeszítéseit, céljainak elérését.

Ez utóbbiakra példa a bázis földi védelmi körzetében meghatározó szerepet betöltő megfigyelőpont teljes körű logisztikai támogatásának megszervezése és végrehajtása, valamint a bolgár erők kivonásával az őrzés-védelmét átvevő Afgán Nemzeti Biztonsági Erőkkel való eredményes együttműködés kialakítása és fenntartása is, ami közvetlenül járult hozzá az afgán és a koalíciós erőket a földi védelmi körzetben fenyegető veszélyek csökkentéséhez és megelőzéséhez. Említhetném továbbá, hogy a Kabulban és környékén felszámolt katonai bázisok arra jogosult erőinek a bázisra történő át-, illetve betelepülése kapcsán a parancsnokságra több irányból nehezült nyomás, melynek kezelése és a helyzet megoldása −a fennálló korlátok és a NATO-érdekek egyidejű érvényesítése miatt − többek között rendkívül széles körű együttműködést, diplomatikus megoldást és annak hatékony kommunikációját igényelte.

1595969481

A körzetet biztosító „SHIPKA" megfigyelőpont

Említene néhányat a kihívások közül, melyekkel a mindennapok során szembe kellett néznie?

A bázis üzemeltetésével szembeni követelmények teljesítésének folyamatos biztosítása gyakorlatilag állandó kihívások elé állította a bázistámogató csoportot. Elég, ha csak azt említem, hogy a bázis területe mára kétszáznegyven százalékkal meghaladja az eredetileg tervezett méretét, népessége pedig 2009 óta háromszázötvennyolc százalékkal nőtt.

A két műveleti parancsnokságnak, tíz különböző műveleti és kiképző-, valamint tizenegy egyéb katonai alegységnek, tizenöt nemzeti támogató elemnek, a NATO Támogató Ügynökségnek (NATO Support Agency – NSPA), továbbá tizenhárom szerződtetett szolgáltatónak otthont adó, ötezer fős bázison több mint 45 ország képviselteti magát. A bázis működésének mindenoldalú biztosításával és támogatásával kapcsolatos feladatokat, a naponta felmerülő problémákkal együtt, a támogatócsoport alig száz fővel – köztük hét magyar − oldotta meg. A munka folyamatos erőfeszítést igényelt, illetve, a hagyományos vezetés-irányítás mellett, a szakmai, nyelvi és egyéb felkészültségben jelentkező különbségek miatt még az állomány meghatározó részének mentorálására is szükség volt, valamint állandó felügyeletre és „jelenlétre" szinte valamennyi területen.

1595969481
Kovács Gyula ezredes korábban számos katonai szakterületen szolgált

Hogyan lehetett előzetesen felkészülni egy ilyen sokrétű, komplex feladatra?

Megítélésem szerint a kulcs itt a sokoldalúság, a rugalmas hozzáállás, a változásokra és az újra való nyitottság mellett a megfelelő szakmai háttér, a kellő gyakorlat és tapasztalat lehet, de elengedhetetlen a megfelelő nyelvi felkészültség is. Végzettségemet tekintve katonai logisztikai vezető és közgazdász vagyok, de közel hét évet dolgoztam a védelem- és haderőtervezés területén is. 1999 és 2010 között, hazai feladataim ellátása mellett nemzetközi területen is végeztem különböző képviseleti, összekötői és együttműködési feladatokat. Öt kiemelt (Implementation, Manning, Steering, Budget and Finance, Resource) NATO-munkacsoportban, -bizottságban és -főbizottságban láttam el szakmai, illetve nemzeti képviselői feladatokat.

2003-tól 2010-ig a NATO részére felajánlott MH Civil-katonai Együttműködés Funkcionális Szakértői Csoportban a közügyek funkcionális terület gazdasági szakértőjeként is tevékenykedtem. 2000-ben lehetőségem nyílt az USA-ban (Defense Resources Management Institute – DRMI, Monterey, CA) egy nemzetközi védelmi erőforrás-gazdálkodási tanfolyam keretében megismerni a NATO erőforrás-gazdálkodásának elveit és alapjait, 2009-ben pedig kiváló eredménnyel és ajánlásokkal végeztem el a római NATO Védelmi Akadémiát. Emellett az egyesített balkáni hadszíntéren, Bosznia-Hercegovinában, Szarajevóban az EUFOR-parancsnokság törzsfőnök-támogatóhelyettesi beosztásában 2011-ben szerzett tapasztalatok is nagymértékben segítették munkámat. Mindez lehetővé tette számomra a NATO-eljárások és szakterületi előírások megismerését, valamint azok eredményes alkalmazását a gyakorlatban.

Összegezve, a támogatócsoport feladatrendszerének több területét (a NATO-erőforrásokkal – katonai költségvetés, humán erőforrás, NATO biztonsági beruházási programok – való gazdálkodást, a logisztikai támogatást, a haderőtervezést és -szervezést, a pénzügy és számvitelt, továbbá a minőségbiztosítást, illetve a belső ellenőrzést) is lefedő szakmai ismereteknek és tapasztalatoknak köszönhetően sikerült a kihívásoknak nehézségek nélkül eleget tennem.
De természetesen egy ilyen elismerés nemcsak az abban részesültnek szól, hanem az őt támogató szervezet valamennyi tagjának is, hiszen nélkülük a felmutatott eredmények nem lettek volna elérhetők, amiért ezúton is szeretném ismételten köszönetemet kifejezni mindenkinek.

1595969481

Adam Philippe dandártábornok az ISAF-medált adományozza az ezredesnek