Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Halálos merényletek Afganisztánban

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2014. április 1. 10:42

Legalább nyolcan meghaltak, további négyen pedig megsebesültek március 31-én, hétfőn két pokolgépes merényletben Afganisztánban, ahol a hét végén elnök- és tartományi választásokat tartanak.

A robbantásokat az ázsiai ország északi részén lévő Kunduz tartomány Khánábád nevű településén követték el – közölte egy rendőrségi szóvivő. Az egyik pokolgép egy rendőrautó alatt robbant és megölt egy rendőrtisztet. A másik – út mellé telepített pokolgép – felrobbanása a helyi biztonsági erők egyik járművének hét utasával végzett. A robbanások további négy ember megsebesítettek.

Az észak-afganisztáni Szári-Pul tartományban tálib fegyveresek elraboltak nyolc embert, köztük a helyhatósági választások egyik jelöltjét. A helyi kormányzati szóvivő közölte: a támadás vasárnap este történt, amikor Huszein Nazari és hét híve rendőri kíséret nélkül a tartományi fővárosba tartott. A tájékoztatás szerint a hatóságok már felvették a kapcsolatot az emberrablókkal, hogy elérjék az áldozatok szabadon engedését.

Afganisztánban április 5-én lesz elnökválasztás, amellyel egy időben megválasztják a 34 tartományi tanács tagjait is. A tálibok korábban bejelentették, mindent elkövetnek, hogy megzavarják a választást, amelyet „színjátéknak" minősítenek. A voksolás lebonyolításában közreműködőket halállal fenyegetik. A hét végén Kabulban támadást intéztek az országos választási bizottság épülete ellen, míg az ország déli részén megölték a nemzetközi biztonsági erők (ISAF) egyik román katonáját.