Nehéz terep – a Magyar Honvéd magazin legfrissebb számából
Szöveg: honvedelem.hu | 2019. november 16. 14:49A külhoni hadisírgondozás intézményi kereteinek biztosítása gyakorlatilag már az első világháború idején szükségessé vált, hiszen a távoli frontokon elesett magyar katonák azonosításáról, az emberveszteség nyilvántartásáról és a hősök méltó eltemetéséről, esetenként hazaszállításáról gondoskodni kellett. A kiemelt feladatok közé tartozott még a hadszínterek közelében létrehozott katonatemetők fenntartása is.
Az első világháború lezárását követően Magyarország e téren is igen nehéz helyzetbe kényszerült, hiszen a trianoni békeszerződés következtében az elcsatolt területeken található hősi sírok és emlékművek immár olyan utódállamok fennhatósága alá tartoztak, melyek egyáltalán nem voltak érdekeltek azok fenntartásában. A háború során létrehozott katonatemetőink zöme az országon kívülre került. Noha a harmadik genfi egyezmény 1936-ban törvényt hozott a hadisírgondozás szabályozására, a külpolitikailag elszigetelődött Magyarország számára ekkor kevés lehetőség kínálkozott hadisírjainak megóvására.
Az elszigeteltségből a magyar kormány úgy kísérelt meg kitörni, hogy „hadisír megbízottakat" küldött az érintett országokban található magyar katonatemetők felkutatására, azok állapotának felmérésére. A Jugoszláv Királyságba például 1929-ben delegálták Seregély Dezső nyugalmazott ezredest, aki munkája során összegyűjtötte a fellelhető temetőkatasztereket, törekedett a délszláv területeken lévő magyar vonatkozású hadisírok megóvására, szervezte azok felújítását, a munkálatokról pedig folyamatosan jelentést készített a Honvédelmi Minisztérium számára. A megbízottak tevékenységét az adott országba kiküldött magyar nagykövetek is segítették, míg a külföldön található hadisírok ápolására pénzadománygyűjtő akciókat szerveztek. Sajnálatos módon a két világháború között a legtöbb állammal nem sikerült hadisírgondozással kapcsolatos együttműködést kialakítani, ez alól kivételt csupán Olaszország jelentett. Az ottani hatóságok támogatásának köszönhetően 1930-tól egészen az 1940-es évekig folyamatos volt az egykori olasz fronton elesett magyar katonák exhumálása, áttemetése (egyéni kérésre a hamvak hazahozatala), valamint az új katonatemetők létrehozása.
A második világháború során elesett magyar katonák földi maradványainak ennél is mostohább sors jutott. Noha a harci cselekmények közben életüket vesztett katonák nyilvántartásának rendjét szabályozták és a kegyeleti feladatokat a tábori lelkészek ténylegesen el is végezték, a doni katasztrófát követően az eltűntekről és a hadifogságba esettekről kevés adat állt rendelkezésre.
További részletek a Magyar Honvéd magazin november 15-én megjelent számában!
