Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Magyar részvétel a szerb köztársasági elnökkel való találkozón

Szöveg: Belgrádi NATO Katonai Összekötő Iroda | Fotó: a szervezet felvételei |  2024. augusztus 23. 14:47

Boris Ruge nagykövet, a NATO főtitkár politikai ügyekért és biztonságpolitikáért felelős helyettese a Bosznia-Hercegovinában és Koszovóban tett látogatását követően, balkáni körútjának utolsó állomásaként augusztus 21-én Belgrádba érkezett. Hivatalos programja részeként látogatást tett és megbeszéléseket folytatott Alexandar Vucic szerb köztársasági elnökkel és Marko Duric külügyminiszterrel.

2024.08.23. NATO Összkötő Iroda (1)

Az elnöki és miniszteri találkozókat követően Boris Ruge nagykövet találkozott és megbeszéléseket folytatott még a Quint-országok (Franciaország, Németország, Olaszország, az Egyesült Királyság és az Egyesült Államok) nagyköveteivel, valamint a NATO Kapcsolattartó Nagykövetség (Contact Point Embassy) funkciót 2025. január 1-től átadó bolgár nagykövettel, illetve a funkciót átvevő német és finn nagykövetségek nagyköveteivel is.

Programjának utolsó elemeként meglátogatta a NATO Katonai Összekötő Irodát is. A belgrádi NATO Katonai Összekötő Iroda a 2006 decemberi megalakulása óta létfontosságú kapcsolattartó pont a NATO és a szerb hatóságok között.

Küldetésének elsődleges célja, hogy támogassa az Észak-atlanti Szerződés Szervezete prioritásait Szerbiában a nyilvános diplomácia, a politikai és katonai reformok, a politikai jelentéstétel és a politikai párbeszéd tekintetében. Feladata a szerb hatóságok tanácsokkal történő támogatása és segítség nyújtása a védelmi és biztonsági szektor reformját érintően, összhangban a NATO Katonai Bizottságának vonatkozó iránymutatása szerinti prioritásokkal.

2024.08.23. NATO Összkötő Iroda (3)

A NATO Katonai Összekötő Iroda koordinációs pontként is szolgál a NATO-országok Belgrádban akkreditált nagykövetségei számára az együttműködési erőfeszítések elősegítése, a szerb hatóságoknak nyújtott segítségnyújtási tevékenységek duplikálásának elkerülése, azok optimalizálása céljából, valamint a NATO szerbiai nyilvános diplomáciájának támogatása érdekében kordinációs –és összekötő pontként szolgál a civil szervezetekkel való együttműködéshez is.

A Magyar Honvédség a megalakulása óta, közel két évtizede járul hozzá, jelenleg egy főtiszti beosztás betöltésével, ennek a missziónak a támogatásához is, hiszen a nyugat-balkáni stabilitás fenntartását az EUFOR ás KFOR missziók mellett a NATO-nak egyúttal a Szerbiával 18 éve fennálló partnerkapcsolat fenntartásával és erősítésével, együtt lehet csak biztosítani.

A NATO főtitkár politikai és biztonságpolitikai helyettese a látogatásának befejeztével a hivatalos útját eredményesnek értékelte.