Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Német-magyar hadisírgondozó munkabevetés

Szöveg: honvedelem.hu |  2018. szeptember 20. 14:42

Budaörsön 2002-ben avatták fel azt a katonai temetőt, ahol a második világháborúban elesett mintegy 16 ezer német és magyar katona lelt végső nyughelyre. Szeptember 17-én ismét megkezdődött az immár hagyományossá vált kéthetes, kemény fizikai munka.

1599193107
A hadisírgondozó feladatokat az MH Hadkiegészítő, Felkészítő és Kiképző Parancsnokság vezetésével, magyar és német katonák, összesen 24 fővel hajtják végre. Ezalatt negyvennyolc síremlékhelyet alakítanak ki, illetve harminckét fát vágnak ki, aprítanak fel és szállítanak fel. A már meglévő emlékoszlopokon, emlékműveken végrehajtandó kőművesmunka, valamint a központi épület tetőszerkezetének újrafestése is a katonák feladata.

1599193108
A hadisírgondozó feladatok végzésébe a Bundeswehr és a Magyar Honvédség katonái mellett bevonták a magyar területvédelmi tartalékos katonákat is. A bajor és magyar katonák önkéntes alapon vesznek részt e nemes feladat végrehajtásában. A program jó lehetőséget teremt a két ország katonadiplomáciájának ápolására.

A munkálatok során szeptember 22-én, szombaton központi ünnepséget tartanak.

1599193108
Fotó: MH Hadkiegészítő, Felkészítő és Kiképző Parancsnokság Társadalmi Kapcsolatok és Hadisírgondozó Osztály