Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Nyolcvan kilogramm lőport találtak Budapesten

Szöveg: Takács Vivien |  2016. március 3. 8:02

A hetedik héten, azaz február 22-28. között 30 bejelentés érkezett az MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred ügyeletére. A szakembereknek ezek közül kilenc esetben soron kívül kellett intézkedniük, mivel az előkerült robbanószerkezetek közvetlenül veszélyeztették az emberi életet.

Bátyi Edina főtörzsőrmester, az alakulat kommunikációs altisztje a honvedelem.hu érdeklődésére elmondta azt is, hogy a tűzszerészek 2016-ban eddig összesen 154 bejelentést kaptak.

Február 22-én Balatonfüredre vonultak ki a tűzszerészek, mivel a Tamás Áron utcában egy darab F1 kézigránátot találtak. A robbanószerkezetet a Debrődi Péter százados vezette járőr szállította el a helyszínről a központi gyűjtőbe.

Három nappal később, február 25-én Szombathelyen akadt dolga a Juhász Attila főtörzsőrmester vezette tűzszerészjárőrnek: a II. János Pál Pápa körúton − építési munkálatok közben – tizennégy darab 36 M Vécsey kézigránátot találtak. A robbanótesteket a tűzszerészek a központi gyűjtőbe szállították.

Február 27-én Budapesten a XVII. kerületi Perec utcából érkezett a bejelentés a tűzszerészügyeletre, ami szerint építkezési munkálatok közben, körülbelül negyven centiméterre a föld alatt három darab 76 milliméteres és nyolc darab 45 milliméteres repeszlőszert, valamint 0,5 kilogramm vegyes gyalogsági lőszert, illetve hét zsák (körülbelül 80 kilogramm) lőport találtak. Mindezeket a Pásztor János törzsőrmester vezette tűzszerészjárőr a központi gyűjtőbe szállította.

Címkéktűzszerész