Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A Balkán felől fenyegeti Olaszországot a terrorizmus veszélye?

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2016. március 3. 7:29

Olaszországot rendkívüli módon fenyegeti egy terrorista támadás veszélye, mindenekelőtt a migráció balkáni útvonalát kihasználó idegen harcosok miatt – szerepel az olasz titkosszolgálat március 2-án, szerdán közzétett nemzetbiztonsági jelentésében.

Az olasz parlamentben bemutatott titkosszolgálati dokumentum szerint Olaszországot egyre nagyobb mértékben fenyegeti a veszély, hogy terrorista támadás célpontja lehet.
A százharminc oldalas jelentés hangsúlyozza, hogy a kockázatot egyrészt Olaszországnak az észak-afrikai színtereken való politikai-katonai kötelezettségvállalása növeli, mint például a Líbiában tervezett nemzetközi katonai fellépésben való olasz részvétel, vagy az Egyiptommal az utóbbi hetekben megromlott diplomáciai viszony. Észak-Afrikából az Al Kaida helyi csoportjai fenyegetik Itáliát. Másrészt a kereszténység központjaként ismert Olaszország kiemelt célponttá válhat vallási szerepe miatt is, főleg a Ferenc pápa által meghirdetett szentévben.

Az olasz titkosszolgálati szervek a kockázatok között figyelmeztetnek a Balkáni-félszigeten zajló migrációt kihasználó külföldi harcosokra, akik a szíriai-iraki harcok elől „menekülők útvonalát követik". Az idegen harcosok azok az európai vagy Európában élő külföldiek, akik az Iszlám Államhoz (IÁ) csatlakoztak, a közel-keleti térségben fegyveres kiképzésben részesültek, majd visszatérnek Európába terrorista merényletet végrehajtani.

A jelentés megjegyzi, hogy egyre növekszik az Olaszországból az IÁ-hoz csatlakozó olaszok és külföldiek száma is, bár létszámuk kisebb a francia és német idegen harcosokéhoz viszonyítva. A jelentés külön fejezetet szentel az IÁ terrorista szervezetének nőtagjaira, akik kiemelt szerepet töltenek be a nyugat-európai nők „toborzásában". Az olasz titkosszolgálat szerint nemzetbiztonsági szempontból rendkívüli jelentőségű az olasz nyelven írt szélsőséges tartalmú internetes oldalak és látogatóik ellenőrzése. Hasonlóképpen ellenőrzés alatt kell tartani az olaszországi börtönöket is, ahol az IÁ szintén tagokat toboroz a külföldi, főleg afrikai és közel-keleti országokból származó rabok között. Az olasz védelmi tárca korábbi adatai szerint 2015 végéig 87 idegen harcos csatlakozott Olaszországból az IÁ-hoz: hat olasz, hat olasz-külföldi állampolgár, a többi Olaszországban élő nem olasz állampolgár.

A dokumentum úgy fogalmaz, hogy az IÁ esetleges veresége a közel-keleti színtereken sem jelenti egyenesen a terrorizmus veszélyének végét, ellenkezőleg ez a bosszúból elkövetett terrorista támadások esélyét növelheti. Az olasz titkosszolgálat szerint Európában fennáll a novemberi párizsi terrorista támadásokhoz hasonló merényletek veszélye, de nem kizárt a „magányos" terrorista akció sem.
A terrorizmus fenyegetése az olasz titkosszolgálat szerint a belföldi terrorista támadások kockázatát is növeli az anarchista csoportok, valamint a Vörös Brigádok történelmi terrrorista szervezet utódcsoportjai részéről.