Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Felkészültek a várható feladatokra

Szöveg: Búz Csaba hadnagy |  2016. március 3. 6:25

A Koszovóban tartózkodó MH KFOR Kontingens 14. váltás Delta százada is megmérettetett február végén egy nagyszabású tömegkezelési gyakorlaton. A többségében az MH 5. Bocskai István Lövészdandár katonáiból álló magyar század a keleti Nemzetközi Harccsoport részeként járőrözési, táborvédelmi és tömegkezelési feladatok ellátásában vesz részt.

1596009665

A teljes műveleti készenlétet (Full Operational Capability – FOC) egy komplex tömegkezelési gyakorlat bemutatása után érték el a magyar katonák. A KFOR kontingens Charlie százada már két héttel ezelőtt sikeresen teljesítette ezt a gyakorlatot.
„Az amerikai vezetés az elődeink teljesítményét figyelembe véve lehetőséget biztosított arra, hogy a tervezési folyamatokban a század vezetése is részt vegyen. A három részből álló dinamikus végrehajtás először a műszaki alegységgel való nehéz akadályon történő átjutásból, térkiürítésből és végül könnygázzal való tömegoszlatási fázisból állt" – mondta T. Péter százados, a Delta század parancsnoka.
A gyakorlaton, az úton való szabad előrehaladást az ukrán műszaki alegység biztosította, akikkel a feladatok ellátása közben a magyar századnak együtt kell majd működnie. Az ellenerő szerepét a német kontingens tagjai alkották.

A látványos bemutató végén William Gray alezredes, a keleti Nemzetközi Harccsoport előretolt vezetési pontjának parancsnoka elmondta: a gyakorlat bebizonyította, hogy a magyar katonák készen állnak bármilyen feladat ellátására, és képesek reagálni az összes rájuk váró eseményre. „Ma egy kimagasló gyakorlatot láthattunk" – fogalmazott az alezredes.

1596009666

A sikeres zárógyakorlatot követően mindkét magyar század bevethető a műveleti feladatokra.

A KFOR (Kosovo Forces) a NATO parancsnoksága alatt álló nemzetközi békefenntartó erő, amiben Magyarország a NATO-hoz történt csatlakozása, vagyis 1999 óta vesz részt. A KFOR erők alapvető feladata a biztonság és a rend fenntartása Koszovóban.

Fotó: a szerző felvételei

CímkékKFORKoszovó