Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Nyugdíjas találkozó Hajdú-Bihar megyében

Szöveg: Smidróczki Róbert |  2013. október 20. 18:53

Idén október 16-án rendezte meg az MH Hadkiegészítő és Központi Nyilvántartó Parancsnokság (MH HKNYP), 2. Katonai Igazgatási Központja az immár hagyományosnak számító nyugdíjas találkozóját.

1595961671

A Magyar Honvédég mindig is törekedett arra, hogy nyugdíjas katonái soha ne érezzék azt, aktív szolgálatukat követően a katonai szervezet „elengedi a kezüket". Ennek szellemében a debreceni központ évről-évre meghívja a hadkiegészítő parancsnokság nyugdíjasait, illetve a megyében élő, jogutód nélkül megszűnt katonai szervezetek nyugállományú katonáit egy kötetlen, jó hangulatú találkozóra.

Idén is szép számmal jelentek meg a nyugdíjasok, akiket Kálmán László mérnök alezredes, az MH HKNYP parancsnokhelyettese, illetve Nagy Zoltán mérnök alezredes, a debreceni központ parancsnoka köszöntött.

1595961671

Kálmán alezredes megköszönte a nyugállományúaknak az aktív korukban elvégzett munkájukat. Arra kérte őket, figyeljenek oda egymásra, segítsék egymást, és bármilyen gondjuk, problémájuk adódna, nyugodt szívvel forduljanak a központ munkatársaihoz.

Ezt követően Szűcs Imre őrnagy, a központ érdekvédelmi részlegvezetője a nyugdíjasokat érintő jogszabályi változásokról tájékoztatta a jelenlévőket, majd az ünnepség végén a Debreceni Helyőrségi Zenekar adott koncertet; a felcsendülő katonadalok és musicalslágerek ezúttal is nagy sikert arattak a hallgatóság körében. 

1595961671

Fotó: Várkonyi Zsolt főtörzsőrmester