Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Önként vállalták a szolgálatot

Szöveg: Galambos Sándor |  2019. március 23. 13:02

Eredményesen teljesítették 120 órás kiképzésük első öt modulját a Hajdú-Bihar megyében tavaly év végén önkéntes területvédelmi tartalékos szolgálatot vállalt katonák. A hatodik modul követelményeit a március végén kezdődő összevonásaik alkalmával fogják elsajátítani. Felkészítésüket Lajtos Ábel százados, a kiképző század parancsnoka irányítja.

1599200425
Debrecen, Hajdúhadház, Hajdúnánás, Hajdúszoboszló, Derecske és Püspökladány járási századok tagjainak felkészítésével kezdődött a területvédelmi tartalékosok idei kiképzési éve Hajdú-Bihar megyében. Az önkéntesek már túl vannak a felkészítésük felén: eredményesen teljesítették az ötödik modul követelményeit is. Ennek keretében megismerkedtek többek közt a végtagsérülések (ficam, rándulás, törés), az égés és a fagyás okozta sebek ellátásának módszereivel. Az úgynevezett hatperces harctéri életmentés alapjainak elsajátítása során pedig gyakorolták a közvetlen életveszélyt okozó, súlyos artériás-vénás vérzések szorítókötésekkel történő csillapítását. Az egészségügyi foglalkozást Kovács Károly törzsőrmester vezette.

1599200425
A kiképzésük hatodik moduljában meghatározott elméleti és gyakorlati ismereteket a március 26-án kezdődő összevonások alkalmával fogják elsajátítani a tartalékosok. Az önkéntességből eredően azonban szinte valamennyien aktív dolgozók, vagy nappali képzésen tanuló diákok, akiknek az elfoglaltságaikat a behívások tervezésekor nem lehet figyelmen kívül hagyni. Ezért a modulok foglalkozásait több alkalommal, bontva lehet csak megtartani.

1599200426
Czill István alezredes, az MH 2. Vitéz Vattay Antal Területvédelmi Ezred kötelékébe tartozó 3. Területvédelmi Zászlóalj parancsnoka elmondta: a százhúsz órás tartalékos alapfelkészítés tíz moduljának követelményeit eddig hetvenegyen teljesítették, jelenleg pedig több mint kétszáz önkéntes felkészítése zajlik, májusra azonban a megye tartalékosainak létszáma meg fogja haladni a háromszázötven főt. A 18. életévüket betöltött középiskolás diákok, valamint az egyetemek és főiskolák hallgatói részére szervezendő húsznapos nyári felkészítést követően pedig a tervek szerint már több mint kétszázötven, az alapfelkészítést végrehajtott tartalékos katonája lesz a megyének.

1599200426
A jelenleg zajló kiképzés résztvevői és a még folyamatban lévő regisztrációk, szerződéskötések alapján a tartalékos szolgálatra jelentkezők életkora 18 és 60 év közt van. Fizikai munkások, irodai dolgozók, diákok, vállalkozók, értelmiségiek, volt katonák és rendőrök vállalták, hogy – munka mellett, szabadidejükben – részt vesznek a tartalékos kiképzésben. A 3. területvédelmi zászlóalj állományának mintegy huszonhét százalékát hölgyek alkotják.

1599200426
Fotó: Kovács Károly törzsőrmester és a szerző felvételei