Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Önkéntes műveleti tartalékosok búcsúztatása Szolnokon

Szöveg: Tószegi Zoltán százados |  2013. október 8. 19:17

Október 4-én leszerelt az MH Ittebei Kiss József Hadnagy Helikopter Bázisra három héttel korábban bevonult harmincegy önkéntes műveleti tartalékos. A szolnoki bázison ez volt az első ilyen bevonultatás, így mind a tartalékos, mind a fogadó állomány fontos, a jövőben jól hasznosítható tapasztalatokat szerzett.

A fő cél az volt, hogy a bevonulókat is felkészítsék az új rendszerben rájuk váró feladatok ellátására. Ennek érdekében az első héten összevont foglalkozások keretében általános katonai felkészítésen vettek részt, majd két hétig beosztási helyükön készültek a szakterületüknek megfelelően. Ez alatt közelebbről megismerték egymást a felkészítőkkel, a kollégákkal és a vezetőkkel.

1595961076

Lamos Imre dandártábornok, bázisparancsnok nevében Nagy László alezredes, törzsfőnök-helyettes köszöntötte az önkéntes tartalékosokat. Mint elmondta: sokan közülük „hazajöttek", hiszen aktív szolgálati idejük egy részét a szolnoki bázison töltötték. A tapasztalatokat összegezve kiemelte, hogy zökkenőmentesen zajlott a beilleszkedés és a munkarend felvétele. Ez a három hét minden érintettnek a tanulásról is szólt, és bár nem volt hosszú idő, a következő bevonuláskor már ismerős arcok és környezet vár mindenkit.

A három hét legnagyobb kihívása az volt, hogy kiképzett, a feladatai végrehajtására felkészült állományt bocsáthassunk ki, és ez sikerült. Így a megszerzett ismeretek maximálisan hasznosíthatók lesznek.
Nagy alezredes addig is a tapasztalatok kölcsönös, őszinte megosztására buzdított mindenkit, és a folyamatos kapcsolattartás fontosságát hangsúlyozta – tette hozzá az alezredes.

1595961076

Fotó: Bihariné Dézsi Katalin zászlós