Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

„Önök írják a jövőbeli múltat most, a jelenben”

Szöveg: Révész Béla |  2014. szeptember 1. 15:34

Katonás rendben sorakoztak szeptember 1-jén, hétfőn délelőtt az ország egyetlen katonai középiskolájában a növendékek. A Honvédelmi Minisztérium fenntartásában működő debreceni Kratochvil Károly Honvéd Középiskola és Kollégium ezen a néven először tartott ünnepélyes tanévnyitót.

1595977883

Az eseményen részt vett Kun Szabó István vezérőrnagy, a tárca társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára és Farkas Anikó, a Honvédelmi Minisztérium kabinetfőnöke is. A vendégeket a kilencedik évfolyamosokból álló díszszakasz fogadta, amelynek tagjai az elmúlt héten a Békatáborban már alaki fogásokat is elsajátítottak.

Kun Szabó István vezérőrnagy tanévnyitó beszédében az alapok fontosságára hívta fel a figyelmet. „Ha valaki ötven év múlva áll itt egy tanévnyitón, egy nagy múltú intézmény növendékei előtt mond majd ünnepi beszédet. Önök írják a jövőbeli múltat most, a jelenben. Óriási a felelősség, hiszen önöknek kell lerakni azokat az alapköveket, amelyekre építkezni tudnak, s amiért munkájukra a jövőben mindenki tisztelettel fog visszagondolni. Ehhez minden feltétel biztosított" – fogalmazott.

1595977883

A helyettes államtitkár a tanároktól és a katonaoktatóktól, -nevelőktől azt kérte, hogy a tavalyihoz hasonló magas szinten folytassák munkájukat, majd megnyitotta a tanévet.

Farkas Anikó kabinetfőnök a középiskola vezetői, tanárai és katonanevelői előtt tartott köszöntőbeszédében hangsúlyozta: az intézménynek óriási szerepe van a nemzeti identitás erősítésében is. „A Magyar Honvédség jövőjének alapja ez az iskola, ezért a Honvédelmi Minisztérium kiemelt figyelemmel kíséri és támogatja az itt folyó munkát" – tette hozzá. 

1595977883

Berkecz Gábor, az intézmény igazgatója a honvedelem.hu kérdésére válaszolva elmondta: az augusztus elsejétől Kratochvil Károly nevét viselő iskola népszerűségét jól jelzi, hogy az idén már tízszeres volt a túljelentkezés. A felvételt nyert diákok mindegyike megfelelt az előzetes fizikai-erőnléti követelményeknek, tanulmányi átlaguk pedig négyes feletti volt. Az igazgató tájékoztatása szerint feszített időszakon vannak túl, hiszen az iskola gazdálkodási és ügyviteli rendszerét a fenntartóhoz kellett igazítani, de a most kezdődő tanévre mindennel elkészültek.

A Kratochvil Károly Honvéd Középiskolának ez lesz a második éve a minisztérium fenntartásában, de az építkezési időszak után az igazi munka csak most kezdődik a debreceni növendékek és oktatóik számára.

1595977883

Fotó: dr. Markovics Zita hadnagy