Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Oroszlán, karddal és lúdtollal

Szöveg: Takács Vivien |  2014. április 2. 13:53

Nagy sikerrel mutatták be Pollmann Ferenc Oroszlán, karddal és lúdtollal című könyvét Budapesten, az Országos Széchényi Könyvtárban április 1-jén, kedden.

1595969715

A beszélgetés résztvevői (balról jobbra): Szőts Zoltán Oszkár, Pollmann Ferenc és Pintér Tamás

A doberdói Bánlaky József életét és munkásságát bemutató könyv szerzőjével Pintér Tamás, a Nagy Háború-blog szerkesztője és Szőts Zoltán Oszkár, az Országos Széchényi Könyvtár Tudományos Titkárságának munkatársa beszélgetett.

Pintér Tamás elmondta: „idén az első világháború századik évfordulójáról emlékezünk meg, és ehhez a témához nagyon jól illeszkedik ez a kötet is."

1595969716

A szerző négy év alatt készítette el a Bánlaky József életéről szóló könyvét

A könyvben olvashatunk doberdói Bánlaky József származásáról, gyermekkoráról, katonai, valamint hadtörténészi pályafutásáról is. Breit József, aki 1931-ben változtatta meg a nevét, roppant érdeklődő fiatalember volt. Mire kitört az első világháború az egyik legelismertebb hadtörténésze volt a kornak. Könyvet írt többek között az orosz−japán háborúról, amelyet külföldön nagy sikerrel mutattak be. 1914 nyarán a magyar királyi 107. népfölkelő gyalogdandár parancsnoka lett. Breit József doberdói nemesi címerében egy oroszlán látható, amely mancsaiban egy kardot, illetve egy lúdtollat tart.

„Ez Breit József karrierjének két legfontosabb része: a kard a hadvezérséget, míg a lúdtoll a történetírói és oktatói pályáját szimbolizálja" – mondta Pollmann Ferenc.
A hadtörténész a honvedelem.hu kérdésére válaszolva elmondta: a család még élő tagjaitól kapta a felkérést a könyv megírásához. „Úgy gondoltam, hogy Breit József elég érdekes személyiség ahhoz, hogy valaki közelebbről megvizsgálja az életét" − tette hozzá.

1595969716

Doberdói Bánlaky Breit József címere, amely a könyv címlapján is megjelenik

Fotó: Hovári Nikolett