Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Őrségváltás – a Magyar Honvéd magazin legfrissebb számából

Szöveg: honvedelem.hu |  2020. augusztus 11. 17:34

Megérkezett a tatai MH 25. Klapka György Lövészdandárhoz annak a tizenkét Leopard 2A4 típusú harckocsinak az első négy példánya, melyeket hazánk kiképzési célokra lízingel.

202008_Magyar_Honvéd_borító

Az ünnepélyes átadón Benkő Tibor honvédelmi miniszter úgy fogalmazott: a harckocsizók a szárazföldi haderő kiemelkedő csoportját alkotják, s ideje, hogy ők is az új évezred technikai eszközeivel kezdhessék meg a felkészülést. A tárcavezető köszönetet mondott a német Krauss-Maffei Wegmann gyárnak, amely a koronavírus járvány ellenére is tartani tudta a szállítási határidőt, Ausztriának pedig azért, hogy biztosítják a harckocsik személyzete számára a kiképzést.

A miniszter elismeréssel szólt mindazok munkájáról, akik negyven éven keresztül hadrendben tartották a T–72-es harckocsikat, egyben rámutatott: az első Leopardok átadásával új időszámítás kezdődik a Magyar Honvédség történetében. Hangsúlyozta, hogy szeptembertől az év végéig havonta két Leopard 2A4-essel gazdagodik a haderő, de az igazi, ugrásszerű fejlődés 2023-tól várható; mint ismert, a tervek szerint akkor érkeznek meg az első Leopard 2A7+ típusú harckocsik – ebből a változatból összesen 44 darabot rendelt hazánk.

A tárcavezető Szent Kristóf ünnepe, azaz a páncélosok fegyvernemi napja kapcsán úgy fogalmazott: a harckocsizók számára nem is lehetne kedvezőbb és szebb alkalom az ünneplésre, mint az, hogy birtokba vehetik az új technikai eszközöket.

További részletek a Magyar Honvéd magazin augusztus 14-én megjelenő számában!