Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Paks és Lajta – összefonódó történelem

Szöveg: Várkonyi Melinda százados |  2018. május 11. 17:01

A paksi látogatók közül sokan értesültek a médiából, hogy a Lajta Monitor Múzeumhajónak kötődése van Paks településhez az atomerőmű építése kapcsán. Ugyanakkor kevesen tudják, hogy a hajó hadtörténetének is van paksi állomása.

1599186604
Első világháborús szereplését követően a Lajtát 1918-ban Óbudán leszerelték és kivonták a hadiflotta állományából. 1919 elején az antant minden használható dunai hadihajót elvitt az országból. A Tanácsköztársaság vezetői azonban szorgalmazták a dunai flottilla újbóli megszervezését, ezért mindent megtettek, hogy használhatóvá tegyék a Lajtát. A német nevű hajóknak magyar nevet adtak. Ekkor lett a Leithából Lajta. Új nevén is részt vett harci bevetéseken: 1919. június 2-től 24-ig Esztergom és Komárom között a cseh intervenciós csapatok ellen harcolt. 1919. június 25. és 26. között a hajó, testvérpárjával, a Marossal csatlakozott a világ egyik első antikommunista felkeléséhez, amit éppen e hajótípusról neveztek el „monitorlázadásnak". Június 26-án a Lajta folyami ágyúcsatát vívott Paksnál, majd Bajára menekült lázadó hajótársaival együtt, ahol az angolok elkobozták és Újvidékre vitték azokat. A Tanácsköztársaság bukását követően visszakerütek Budapestre, majd Bécsbe.

A Lajtát 1921. január végén, Korneuburgban az antant ellenőrzése mellett végleg leszerelték. A bontást pár hónap alatt végezték el, majd ezután a csupasz hajótestet elárverezték. Új tulajdonosa a Dunakotró és Gőzhajózási Vállalat lett, amely 1928-ban átépítette elevátorhajónak. József Lajos néven szolgált egészen a második világháborúig, majd az azt követő államosítások során a Folyamszabályozó és Kavicskotró Vállalatnál tűnt fel, ahol FK-201 néven szintén munkába állították.

Az átépített hadihajó „civilként" is részt vett kiemelkedő feladatokban. A második világháború után segédkezett a nagy fejlesztések megvalósításában és többek között részt vett a paksi atomerőmű építésénél.

1599186604
A változatlanul nagy érdeklődést kiváltott múzeumhajót Pakson három nap alatt 2083-an látogatták meg.

A Lajta május 11-14 között Baján várja az érdeklődőket.
Helyszín: Árpád-téri kikötő

Az egyedülálló múzeumhajón a látogatók korabeli fegyverekkel, felszerelésekkel, egyenruhákkal találkozhatnak, megtekinthetnek egy első világháborús kiállítást, valamint a gyerekek részt vehetnek egy, a kiállításhoz kapcsolódó múzeumpedagógiai foglalkozáson és fegyverbemutatón, melyre iskolai csoportok, osztályok a következő elérhetőségeken regisztrálhatnak:

Telefon: 06/1-325-1618
Email: [email protected]

A hajó a meghirdetett napokon 9.00 és 17.00 óra között várja az érdeklődőket!
A programokon való részvétel ingyenes!

1599186604
Fotó: Polgár Balázs