Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Palotán szolgáltak

Szöveg: Schäffer Mónika |  2014. június 25. 11:37

Nyugdíjas-találkozót szerveztek az MH Bakony Harckiképző Központban (MH BHK), június 19-én.

Az évente megrendezett találkozón az MH BHK és a jogelőd katonai szervezetek nyugdíjasai, valamint a „Palotán szolgáltunk" bajtársi szövetség tagjai közösen nosztalgiáztak a Kossuth-laktanyában.

1595974510

A találkozó programja Fürst Tamás ezredes, parancsnok köszöntője után a Maderspach Viktor kilátó megtekintésével, majd a Bakonykúti Kiképzőbázison tett látogatással folytatódott. A rendezvény végén Dobszai József nyugállományú alezredes, a Gábor Áron Nyugállományú Klub elnöke tartott előadást az első világháborúról. 

1595974511

A „Palotán szolgáltunk"  közösség a Magyar Néphadseregben Várpalotán szolgált Csergő András nyugállományú százados és Kreizinger Károly nyugállományú ezredes kezdeményezésére megalakult bajtársi szövetség. Ez év januárjában vették fel a kapcsolatot a MH BHK vezetőivel, arra kérve őket, hogy hagyományteremtő jelleggel támogassák évente megrendezett összejövetelüket, és otthont adjanak neki. A céljuk a régi barátságok, munkatársi kötelékek, fiatalkori emlékek újbóli felelevenítése a régi díszletek között.

Fotó: Pintér László