Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Paradigmaváltás nem csak a könyvtárakban

Szöveg: Farkas Kinga |  2012. november 8. 15:13

A HM Protokoll, Rekreációs és Kulturális Főigazgatóság (HM PRFK) az Országos Széchenyi Könyvtár Könyvtári Intézetével együttműködve négynapos összevont továbbképzést tart a honvédségi könyvtárosok számára „A lépésváltás lehetőségei a magyar könyvtárügyben” címmel.

1595944249

A képzés november 6-i megnyitóján a Honvéd Kulturális Központban elsőként Szászvári Lajos, a HM PRKF rekreációs és kulturális igazgatója köszöntötte a hallgatóságot, s a Gutenberg-galaxisra hivatkozva biztosította a könyvtárosokat arról, hogy munkájukra mindig szükség lesz a katonai szervezeteknél, alakulatoknál.

Zsiga Tamás ezredes, a HVK személyzeti csoportfőnökének helyettese gratulált a tartalmas programhoz, majd megosztotta a hallgatósággal saját elkötelezettségét a nyomtatott könyvek olvasása iránt.
Mindezek mellett kiemelte, hogy a könyvtárak a digitális kor, a Magyar Honvédség pedig az állomány összetételének változása, valamint az egyre újabb kihívások miatt egyaránt a paradigmaváltás idejét éli. Párhuzamot vont a személyügyi és a könyvtárosi munka között: mindkét terület emberekkel foglalkozik és szolgáltatást nyújt; munkájukhoz az MH humánstratégiája szolgál segítségül és iránymutatásul.

1595944249

Bánkeszi Lajosné, a Könyvtári Intézet igazgatója a könyvtári információszolgáltatás fejlesztéséről beszélt, ami nélkül a könyvtárak múzeumokká válnak. Ehhez elengedhetetlen a központi, egységesített rendszerek használata, a könyvtárak együttműködése.

A továbbképzésnek a második két napon az Országos Széchenyi Könyvtár ad otthont, ezzel is jelezve, hogy a honvédségi könyvtárak mind szakmailag, mind szellemiségükben lépést kívánnak tartani a könyvtárügy országos stratégiájával.