Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Parancsnoki gondoskodás

Szöveg: Gervai János törzszászlós |  2017. január 1. 8:52

Az év utolsó napján látogatta meg az MH Bakony Harckiképző Központ (MH BHK) határon szolgálatot teljesítő katonáit Pálmai Árpád alezredes, az MH BHK Szimulációs Gyakorló és Kiképző Központ parancsnoka.

1596025536

Pálmai alezredes a látogatás során a harckiképző központ katonáit szolgálatteljesítés közben, a határszakaszon kereste fel. Minden katonának egy-egy előre elkészített, a hazai, „Palotai" ízekből összeállított élelmiszercsomaggal fejezte ki a köszönetét az állomány elhivatottságáért.

Pálmai alezredes tolmácsolta az MH BHK parancsnokának elismerését és újévi jókívánságait, valamint kiemelte, hogy a Bakony Harckiképző Központ katonái a „Közös Akarat" feladatok ellátása során végig megbízhatóan, az alakulat jelmondatához híven, Bátorsággal, Hűséggel és Kitartással látják el a szolgálatot.

Az MH BHK állományának elhivatottságát az is megmutatja, hogy mind a karácsonyi, mind pedig az újévi váltás állománya teljesen önkéntes jelentkezőkből állt össze.

1596025536