Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Prágában a jövő

Szöveg: honvedelem.hu |  2012. november 7. 13:00

Prágában rendezték meg nemrégiben az immár 10. Future Soldier kiállítást, amelyet egy „többnemzeti újságíró-kontingens” is megtekintett.

1595944228
A cseh fővárosban, Prágában, „A jövő katonája" című kiállítással egy időben tartották meg az Európai Katonai Újságírók Szervezetének (EMPA) éves konferenciáját is. A két rendezvény több szállal is kötődött egymáshoz. Az újságírók, a napirendi pontjaik „leküzdése" után, egy egész napot töltöttek el a kiállításon. Nem véletlenül szántak rá ennyi időt, hiszen a XXI. század hadviselése legalább annyira szól az információ előállításáról, feldolgozásáról és kontrollálásáról, mint például a tüzérségi rendszerekről.
A kiállítás „legnagyobb vasa" éppen egy önjáró tüzérségi löveg volt: a DANA-M1 CZ-t a vz. 77 DANA 152 mm-es, gumikerekes önjáró löveg alapos modernizációjával alakították ki. A több mint 800 példányban eladott, Tatra 815-ös 8x8as terepjáró alvázra épített, 152 mm-es lövegrendszert a jelenkor digitális hadviselésének megfelelően építették át – a költséghatékonyságot messzemenőkig figyelembe véve. Így maradt például az eredeti lövegcső, de azért cserélődött a hajtáslánc, a tűzvezető és kommunikációs rendszer, s a vezetőfülke belseje is ergonomikusabb lett. A cég képviselője szerint menetből megállva, 2 percen belül lehet tüzelni, akár autonóm módon, kizárólag a saját információkra támaszkodva is. Megtudtuk azt is, hogy ha a megfelelő céladatok megérkeztek a tűzvezető rendszer számítógépeibe, ez az idő akár egy percre is csökkenthető.

(További részletek a Magyar Honvéd magazin november 9-én, pénteken megjelenő számában!)

CímkékEMPAtüzér