Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Sikeres volt a honvédség hatósági területeinek integrációja

Szöveg: Nyulas Szabolcs |  2014. április 18. 11:45

„Sikeresnek nevezhető a honvédség logisztikai, továbbá a honvédelmi ágazat hatósági rendszerének integrációja, a változtatásokat – bár megvoltak a veszélyei – végül problémamentesen vitték végig” – mondta Dankó István, a Honvédelmi Minisztérium közigazgatási államtitkára április 15-én, kedden az MH Balatonkenesei Rekreációs Központban tartott II. Katonai Hatósági Konferencián.

1595970612
Dr. Dankó István közigazgatási államtitkár arról beszélt, sikeres volt a honvédség hatósági területeinek integrációja


Az államtitkár a konferenciát megnyitó beszédében azt mondta: a rendezvény elsődleges célja, hogy a honvédelmi ágazat hatósági eljárásaiban részt vevő szakhatóságok, beruházók, építtetők, tervezők és kivitelezők megkapják a rájuk vonatkozó aktuális információkat. „Ennek keretében kifejezetten örömömre szolgál az, hogy ennyiféle szakma elfogadta a meghívást erre a konferenciára" – fűzte hozzá.

„Az elmúlt évben megváltozott a Magyar Honvédség teljes logisztikai struktúrája, átalakultak például a felelősségi körök és feladatrendszerek. A változtatásnak természetesen megvoltak a veszélyei, de végül sikerült problémamentesen végrehajtani azokat" – fűzte hozzá.
„Mindemellett a mostani időszakra teljesen világossá vált, hogy a honvédelmi ágazatban működő sokféle hatósági terület integrációja − a Magyary-programnak megfelelően – a honvédelmi tárca egyik legfontosabb feladata volt" – hangsúlyozta.

1595970613
Kialakult a hatósági tevékenység koncentrációja, megfelelő szakmaisága és eszközrendszere

„A hatósági tevékenység koncentrációja, megfelelő szakmaisága és eszközrendszere gyakorlatilag 2013 végére, 2014 elejére kialakult, az integráció talán legnagyobb lehetősége − és ezzel együtt felelőssége − az egyes hatósági területek egységes szemléletű működtetése" – mondta az államtitkár.

Dr. Gulyás András ezredes, a HM Hatósági Hivatal főigazgatója, a konferencia szervezője a honvedelem.hu kérdésére válaszolva elmondta: az általa vezetett szervezet főképp a katonai infrastruktúra megvalósításával, fenntartásával és működtetésével kapcsolatos hatósági tevékenységgel foglalkozik. Ez alapján hozzájuk tartozik egyebek mellett a munkavédelem, a tűzvédelem, illetve az építés-felügyelet. Munkájuk során klasszikus – a civilhez hasonló – hatósági munkát végeznek, de ez kiegészül a katonaságra jellemző, speciális feladatkörökkel, mint például a veszélyes katonai objektumok, eszközök felügyeletével.

1595970613
Gulyás András mérnök ezredes szerint évente csaknem 4-5 ezer üggyel foglalkoznak

Évente mintegy 4-5 ezer üggyel foglalkoznak, amelyek közül mintegy 1500 a településrendezés témakörében kerül hozzájuk. A mostani szervezeti struktúra tavaly augusztus 1-jén „állt fel" és jelenleg hat igazgatósággal működik. A hivatal egyébként 79 főnyi összlétszámmal végzi feladatát, és olyan speciális munkákat is ők látnak el, mint például a 3D-s radarok építésének vagy a kecskeméti és a pápai katonai repülőterek fejlesztésének hatósági felügyelete – mondta a főigazgató.

A kétnapos Katonai Hatósági Konferencia első napján előadást tartottak mások mellett a Nemzeti Munkaügyi Hivatal, a Belügyminisztérium, a Magyar Mérnöki Kamara és a Honvédelmi Minisztérium munkatársai.
A délelőtti előadásokat követően együttműködési megállapodást írtak alá a HM Hatósági Hivatal és a Nemzeti Munkaügyi Hivatal, illetve a Létesítményi Tűzoltóságok Országos Szövetsége vezetői, ezzel erősítve a szakmai kapcsolataikat.

1595970613
Együttműködési megállapodást kötött a HM Hatósági Hivatal és a Nemzeti Munkaügyi Hivatal 

Fotó: Dévényi Veronika