Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Szakkiképzés a logisztikai századnál

Szöveg: Cs. Sárkány Beáta szakaszvezető |  2014. október 16. 14:29

Amíg az MH 5. Bocskai István Lövészdandár katonáinak nagy része a Közös Fellépés 2014 elnevezésű gyakorlatsorozaton vett részt a Bakonyban, a laktanyában maradt állomány sem tétlenkedett. A 39. lövészzászlóalj logisztikai százada szakkiképzésen gyakorolta feladatait és a századhoz újonnan érkezett katonák szakmai felkészítéséről is gondoskodott.

1595980836

Rendkívül fontos, hogy a még tapasztalatokkal nem rendelkező állomány ne csak a különböző tehergépjárművek vezetéstechnikáját sajátítsa el, hanem tisztában legyen például azzal is, hogyan kell elhelyezni a rakományt és hogyan, milyen eszközökkel kell megfelelően rögzíteni azt, figyelembe véve az összsúlyt, a tengelyterhelést és számos meghatározó tényezőt. A logisztikai szakember feladata a megfelelő járművek kiválasztása és a szállítás előkészítése, az oszlopmenet megszervezése is.

1595980836

Az elmúlt időszak logisztikai szakkiképzései során a század katonái a különböző, az oszlopmenetek során előforduló szituációkat is begyakorolták. Ilyen volt a szennyezett terepszakasz leküzdése – amely során a gépjárművezető gázálarcban vezetett-, vagy a műszaki hiba elhárítása, de olyan szituációk is szerepeltek a kiképzési tervben, mint amikor a menetoszlopot támadás éri vagy légi veszély, esetleg tüzérségi tűz fenyegeti. A felkészítés része volt még a katonák álcázási ismeretinek bővítése és a rádióforgalmazás is. Mindemellett nehéz terepszakaszok és különböző akadályelemek leküzdését is gyakorolták.

A többhetes szakkiképzés elméleti és gyakorlati részből állt. Míg az újonnan érkezettek feladata a speciális ismeretek elsajátítása volt, az „öreg rókák" a már meglévő ismereteiket frissítették fel és tapasztalataikkal segítették az újoncok felkészülését.

1595980837

A logisztikai alegységek elsődleges feladata, hogy a rakomány sértetlenül és minden körülmények között célba érjen, hiszen ellátás, üzemanyag és számos más nélkülözhetetlen anyag nélkül a legfelkészültebb katona is olyan, mint a fegyvere lőszer nélkül. A célhoz vezető úton azonban akadályokba ütközhet a szállítás. Bár minden eshetőségre nem lehet felkészülni, a leginkább előfordulható eseteket – mint a gázlón történő áthaladás, menetoszlop megfordítása, csörlőzés vagy házilag készült robbanószerkezettel végrehajtott támadás – is begyakorolta az állomány.

1595980837

Fotó: Logisztikai század