Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Szakmai nap az együttműködésről

Szöveg: honvedelem.hu / MH Vezetési és Doktrinális Központ |  2013. november 14. 17:51

A szabványosítási, doktrinális, terminológiai és szabályzatfejlesztési szakértők továbbképzését tartották a közelmúltban az MH Vezetési és Doktrinális Központban. A képzés irányítói az MH VDK Doktrinális és Szabályzatfejlesztő Osztályának szakemberei voltak.

A Magyar Honvédség előtt álló kihívások sikeres kezelése érdekében a haderő legfontosabb tulajdonsága – a gyorsreagálás, a rugalmasság és a túlélőképesség mellett – az együttműködési képesség, azaz idegen szóval az interoperabilitás – ezekkel a gondolatokkal nyitotta meg a szakmai napot dr. Tamási Béla ezredes, az MH Vezetési és Doktrinális Központ megbízott parancsnoka.

Hozzátette: a Magyar Honvédség az interoperabilitás területen számos komoly előrelépést tett, amelyeknek motorja és irányítója az MH VDK. Természetesen, ezek a változások nem valósulhatnának meg az érintett szervezetek felkészült szakértői nélkül.

A szakmai nap célja a szakemberek ismereteinek fejlesztése a szabványosítás, a doktrína- és szabályzatfejlesztés, a terminológia területén, az aktuális kihívások, gyakorlati tapasztalatok megvitatása, valamint praktikus tudnivalók, újdonságok ismertetése volt.

1595962867
Az MH Vezetési és Doktrinális Központban rendezték a továbbképzést

A foglalkozáson nemcsak az MH Műveleti Szabványosítási és Doktrinális Bizottságba és az MH Szabályzatfejlesztési Munkacsoportba delegált szakértők vettek részt, hanem a HM Védelem Gazdasági Hivatal Kutatásfejlesztési, Minőségbiztosítási és Biztonság Beruházási Igazgatóság munkatársai is. A továbbképzésen a résztvevők részletes tájékoztatást kaptak a nemzeti és nemzetközi anyagi, valamint a műveleti szabványosításról, a nemzeti doktrínafejlesztési folyamat aktuális helyzetéről, a Terminológiai Harmonizációs Testület munkájáról, a STANAG fordító részleg előkészítéséről és megalakításáról.

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar Idegennyelvi és Szaknyelvi Központ képviselője, dr. Panajotu Kosztasz előadást tartott a terminológia változásairól, a tendenciák és törvényszerűségek érvényesüléséről a szakmai nyelvben. Az MH VDK Doktrinális és Szabályzatfejlesztő Osztály szakemberei ismertették a szabályzatfejlesztés során szerzett tapasztalataikat, valamint a az MH Központi Doktrinális Adatbázis (MH KDAB) és az MH Központi Doktrinális Adattár (MH KDAT) legfrissebb változásait, valamint fejlesztésének irányait is.

1595962868
A terminológia változásairól is szó esett