Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Számos útlezárásra kell számítani a hosszú hétvégén

Szöveg: Takács Vivien |  2015. augusztus 17. 16:41

Augusztus 20-án az ünnepi rendezvények, továbbá az augusztus 21-23. között az IRONMAN Budapest triatlon verseny miatt a hosszú hétvégén számos, budai és pesti főútvonalat és Duna-hidat érintő útlezárás és közösségi közlekedési változás lép életbe a fővárosban. 

Augusztus 17-én sajtótájékoztatón ismertették a gyakorlati tudnivalókat a hosszú hétvége forgalmi rendjével kapcsolatban a Budapesti Közlekedési Központ Futárközpontjában. Dr. Ivády Nóra, a HM Nemzeti Rendezvényszervező Hivatal főigazgatója a megjelent sajtó képviselőit röviden tájékoztatta az augusztus 20-ai programokról. Mint elmondta, a szokásokhoz híven, a Kossuth téren reggel 8.30-kor kezdődik katonai tiszteletadás mellett Magyarország lobogójának felvonása és a honvédtisztek avatása. Áder János köztársasági elnök és Hende Csaba honvédelmi miniszter mond ünnepi beszédet. Ezt követően, 10.00 órakor a Várkert Bazárban felvágják az ország tortáit, illetve a Magyar Honvédség tortáját, amellyel egyben megnyílik a Mesterségek Ünnepe is.

1595998843

A főigazgató hangsúlyozta, hogy a 21.00 órakor kezdődő tűzijáték kilövési helyszíne a fővárosi építkezések miatt idén módosult. „Ebben az évben a tűzijáték kilövési pontjai a Lánchíd, a Szabadság híd, a Gellért hegy, illetve az Erzsébet híd és a Lánchíd között a Magyar Honvédség aknamentesítő hajói által tartott katonai pontonokról történik" – mondta Ivády Nóra, majd hozzátette: a tűzijátékot a legjobban a Belgrád rakpartról, a Duna korzóról, az Erzsébet hídról illetve a Savoyai teraszról lehet majd látni.

Dr. Szűcs Panni, a BKK kommunikációs igazgatója a sajtótájékoztatón elmondta: a Lánchíd augusztus 20-án hajnali 4 órától 22-én késő estig, a Szabadság híd augusztus 20-án délután 16 órától várhatóan éjfélig, míg az Erzsébet híd – rendőrségi döntés esetén – várhatóan augusztus 20-án 21 óra és 21:30 között lesz lezárva a forgalom elől. A BKK kommunikációs igazgatója felhívta a figyelmet, hogy egész este sűrűbben közlekednek a metrók, a 4-6-os villamosok, valamint több, a belváros felé közlekedő buszjáratok. „A legnagyobb lezárások a Kossuth Lajos téren lesznek délelőtt, a Várkert Bazárban egész nap, valamint délután a Szent Jobb körmenet miatt a Szent István Bazilikánál" – hangsúlyozta.

1595998843

Gaál Áron, az Országos Meteorológiai Szolgálat Időjárás-előrejelző és Veszélyjelző Osztály osztályvezetőjétől megtudtuk, hogy a nagy meleg nem tér vissza a hosszú hétvégére. Mint elmondta, a mostani számítások szerint augusztus 20-án az ország déli és keleti részén napközben esőre kell számítani. Ami pedig a fővárosi időjárást illeti, nagyvalószínűséggel nem várható csapadék, pár órára még a Nap is kisüthet. A hőmérséklet az országban 18 és 25 fok között várható. A jelenlegi mérések alapján a tűzijátékot sem szél, sem zivatar nem veszélyezteti.

Az ünnephez kapcsolódó tömegközlekedési változásokról a www.bkk.hu/augusztus20 honlapon, valamint a BKK Info oldalán, illetve a BKK Facebook oldalán tájékozódhat az utazóközönség.

Fotó: a szerző felvételei

Címkéktisztavatás