Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Emlékművet kaptak Dél-Morvaországban a járványban elhunyt magyar hadifoglyok

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2015. augusztus 17. 16:47

Keresztet állítottak a megbékélés és a megbocsátás jegyében a dél-morvaországi Rájec-Jestrebí kisvárosában azoknak a magyar hadifoglyoknak az emlékére, akik a második világháború után, 1945 nyarán egy hastífusz-járványban a helyi szovjet fogolytáborban haltak meg.

Az emlékhely kialakítását a rájeci kastély kertjében a helyi római katolikus plébánia és a polgármesteri hivatal kezdeményezte. A keresztet vasárnap az ünnepi szentmise után szentelték fel.
A prágai magyar nagykövetséget Fülöp Andrea konzul és Talián István katonai attasé képviselte. Az ünnepségen több mint száz helyi lakos is megjelent.
Az akkor Rájec nad Svitavou nevet viselő kisvárosban a második világháború után történt események gyakorlatilag máig ismeretlenek a magyar történészek és a közvélemény előtt.

1595998844
A Rájecet felszabadító Vörös Hadsereg a településen 1945. május 10-én hozott létre hadifogolytábort, amelyben mintegy 25 ezer magyar katonát helyeztek el. Ebből 20 ezer magyar a kastélyparkban létrehozott táborban, míg további ötezer a helyi fűrésztelepen kapott helyet. A magyar katonák a Svitava folyó mellett, illetve a cseh-szlovák határvidéken estek fogságba.
Röviddel a hadifogolytábor létrehozása után a tábori mosdókból, illetve az illemhelyekből szennyeződés került az egyik vízforrásba, amelynek használata következtében hastífusz-járvány tört ki a táborban, majd a városka lakosai között is.
A majdnem kétezer lelket számláló kisvárost azonnal lezárták és területén speciális tífuszkórházat létesítettek, amelyben azonban elsősorban a polgári lakosokat látták el. Levéltári adatok szerint a civil halálos áldozatok száma 53 volt.

A rájeci nemzeti bizottság a járvány kitörése után hivatalosan kérte a hadifogolytábor felszámolását, amire azonban csak július 20-a után került sor.
A tífuszjárvány magyar halottjainak száma nem ismert, de a helyi források több százra becsülik. „Szinte biztosra vehető, hogy a megbetegedett hadifoglyokkal kevésbé törődtek a hatóságok, mint a civilekkel. Ha csak azt feltételezzük, hogy a hadifoglyok között arányosan legalább annyi volt az áldozat, mint a civilek között, akkor egy szörnyű, több százas nagyságrendű számot kapunk" – mondta Vilém Fránek cseh helytörténész az MTI tudósítójának.
Fránek elmondta: a járvány következtében elhunyt magyar hadifoglyokat tömegsírokban temették el, amelyeket a kastély parkjának területén alakítottak ki. „Néhány idősebb, ma már nem élő rájeci lakos elmondta nekem, hogy személyesen is látták a magyar hadifoglyok tömegsírjait" – állította a helytörténész.
Kifejtette, hogy a magyar hadifoglyok sorsáról a rájeci táborban nagyon keveset tudni, mert hiányoznak a korabeli dokumentumok.

„Néhány dokumentum a brünni regionális levéltárban van, de a hadifogolytábort konkrétan érintő iratok nagy valószínűséggel a szovjet hadsereg levéltáraiban találhatóak, s ott kellene azokat megkeresni és áttanulmányozni" – vélekedett.
A kőoszlopból és egy rajta lévő öntöttvas keresztből álló emlékmű tábláján „Az elhunytak örök emlékére. 1945" cseh nyelvű felirat olvasható. A helyiek és a magyar diplomaták virágokat és koszorúkat helyzetek el az emlékműnél.
„A kereszt felállítása, amely a magyar hadifoglyok mellett a helyi civil áldozatokra is emlékeztet, keresztény kötelességünk volt. Erkölcsi adósságot róttunk le, s ennek talán már jóval korábban meg kellett volna történnie" – mutatott rá a helytörténész.

Fotó: Kokes János (MTI)