Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Szárnyaló piac – a Magyar Honvéd magazin legfrissebb számából

Szöveg: honvedelem.hu |  2020. március 11. 8:04

2020-ra alaposan kibővült a távolról irányított taktikai és stratégiai felderítő repülőgépek piaca: szinte minden, védelemiparral rendelkező ország kínál saját típusokat. Igaz, változó sikerrel…

A pilóta nélküli légi járművek (Unmanned Aerial Vehicle – UAV) fejlesztése, gyártása terén Izrael számít az egyik legmeghatározóbb szereplőnek, nem véletlenül. A számos háború során összegyűjtött tapasztalatok eredményeként olyan sikeres típusok „keltek szárnyra" itt, mint például az Israel Aerospace Industries által kifejlesztett Searcher, ami komoly exportsikereket aratott. Többek között Spanyolország, Szingapúr, India és Azerbajdzsán is vásárolt a gépekből, míg Oroszország licenc alapján gyártotta, majd állította hadrendbe Forposzt néven (ennek modernizált változata a Forposzt–M).A közepes magasságban repülő, nagy hatótávolságú eszközök piacán egyfajta háziverseny alakult ki, hiszen az Israel Aerospace Industries legnagyobb vetélytársa az Elbit nevű cég, illetve az általuk megalkotott Hermes család. Ennek legnagyobb méretű és teljesítményű tagja a Hermes 900, ami akár 36 órán keresztül is képes a levegőben maradni. Elődje, a 450-es változat volt az egyik legsikeresebb izraeli UAV. A brit hadsereg is ezt választotta az afganisztáni hadszíntéren: az 52 gépes, bérelt flottát végül a Thales és az Elbit kooperációjában megépített Watchkeeper WK450 váltotta fel 2014-től.A drónpiacból ma már egyre nagyobb szeletet hasít ki Kína, egyebek mellett a gyakorlatilag korlátok nélküli eladási politikájának, valamint egy kifejezetten jól sikerült drónnak köszönhetően. Ez a Chengdu Aircraft Industry Group mérnökei által megalkotott Wing Loong és annak új generációs, számos háborút megjárt, modernebb változata, a Wing Loong II. A gép ismerős formája korántsem a véletlen műve: abban az amerikai MQ–9 Reaper köszön vissza.

További részletek a Magyar Honvéd magazin március 13-án megjelenő számában!