Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Burkina Fasó-i falvakat támadtak meg fegyveresek

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2020. március 11. 12:08

Fegyveresek legalább 43 embert meggyilkoltak és hatot megsebesítettek a Burkina Faso északi részén található Dinguila és Barga falvakban – közölte március 9-én a nyugat-afrikai állam kormánya.

A vasárnap elkövetett támadások háttere egyelőre nem tisztázott. Az ouagadougoui vezetés katonákat küldött a térségbe. Egy második közlemény szerint az ismeretlen fegyveresek a fulani népcsoport falvait érte.

Az utóbbi hónapokban ismét fellángolt a muszlim vallású, nomád pásztor fulanik és a vadász életmódot folytató dogon törzsek közötti etnikai konfliktus.

Burkina Fasóban az utóbbi két évben százak vesztették életüket és majdnem egymillióan kényszerültek elmenekülni otthonukból az erőszak fellángolása miatt, amelynek következtében az államhatalom gyakorlatilag összeomlott az ország északi részében. A történések vészjelzésként hatottak a régiót katonai erővel és anyagi támogatással segítő nyugati országokra, miközben az Egyesült Államok azt fontolgatja, hogy kivonja csapatait a térségből.

Az ENSZ szerint Burkina Faso a világ tíz legszegényebb országa közé tartozik. A nyugat-afrikai állam északi, Malival és Nigerrel határos szegletében etnikai alapon szerveződő milíciák mellett iszlamista szélsőségesek is megvetették a lábukat, és rendszeresen indítanak portyákat a polgári lakosság ellen. Egyes frakciók az al-Kaida nemzetközi terrorhálózathoz, mások az Iszlám Államhoz tartoznak.