Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Székesfehérváron népszerűsítették a Honvéd Testalkati Programot

Szöveg: honvedelem.hu |  2016. február 15. 17:03

Az MH Egészségügyi Központ Honvéd Testalkati Programjáért felelős szakemberek – dr. Juhász Zsolt alezredes, programvezető és dr. Györe István, a programért felelős főorvos – február elején Székesfehérváron, az MH Összhaderőnemi Parancsnokságon (MH ÖHP) tartott tájékoztató előadást a programról.

1596008766

Juhász alezredes előadásában röviden ismertette a Honvéd Testalkati Programmal (HTP) kapcsolatos közérdekű információkat, célját, alkalmazott módszereit. Emellett beszélt az eddigi tapasztalatokról és a tervekről is. Tájékoztatta az MH ÖHP-n szolgálókat a programhoz történő csatlakozás menetéről, valamint a belépés feltételeiről. Elmondta: a HTP célja – többek között – a testsúly-rehabilitáció, valamint a több éve sikertelenül fogyni vágyók támogatása a legmodernebb vizsgálati módszerek, illetve táplálkozás-tudományi szakértők bevonásával.

1596008766

Dr. Györe István, előadásában felhívta a figyelmet az ellenőrzött és tervszerűen felépített, egyénre szabott, táplálkozási és mozgásprogramok jelentőségére, azok következetes és rendszeres alkalmazására, gyakorlására, illetve a napi és a heti kalóriabevitel fontosságára.

A HTP népszerűsítése február 19-én Budapesten, a Stefánia Palota – Honvéd Kulturális Központban folytatódik.