Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Szeles, csapadékos lesz időjárásunk a hét közepétől

Szöveg: Nyulas Szabolcs |  2014. május 12. 16:21

Eseménydús hétnek nézünk elébe − legalábbis ami az időjárást illeti. Mégpedig egy, a hét közepén érkező mediterrán ciklon miatt.

A mediterrán ciklonnak köszönhetően szerdától péntekig jelentős mennyiségű, nagy térséget érintő csapadék várható, amihez szerdán viharos − azaz 60 kilométer/óra feletti −, csütörtökön pedig néhol akár orkánerejű − vagyis 110 kilométer/óra feletti − szél is társul. E három nap alatt a Magyarországon jellemző átlagos éves csapadékmennyiség tíz százaléka is lehullhat – mondta el a honvedelem.hu érdeklődésére Csillag Katalin főhadnagy, az MH Geoinformációs Szolgálat központi meteorológiai szolgálat meteorológus főtisztje.

1595971844
Néhol orkánerejű, azaz 110 kilométer/óra feletti szél várható

Mint megtudtuk: helyenként már kedden kialakulhatnak záporok, zivatarok. A mediterrán ciklon középpontja szerdán − legalábbis a jelenlegi modellfuttatások szerint − hazánktól délre, délkeletre található majd, ez helyeződik át csütörtökön az ország keleti része fölé. Hatására országszerte várható jelentős csapadék, azonban az ország keleti felében kell a nagyobb csapadékmennyiségre számítani. Emellett országszerte viharos szél várható. A hőmérséklet is jelentősen visszaesik, több fokkal az ilyenkor szokásos alatt alakul. Az ország jelentős részén a maximum hőmérséklet a 10 Celsius-fokot  sem éri majd el.

„Az alacsonyabb hőmérséklet és az erős szél együttesen a hőérzetünket is negatívan befolyásolja" − mondta Csillag Katalin, hozzátéve: az ilyen, felhőszakadás-szerű csapadékos helyzetek különös veszélyét az adja, hogy az egyébként kis vízfolyások − például erek, patakok − nem képesek a lezúduló víz elvezetésére, ezért medrükből kilépve úgynevezett villámárvizet okozhatnak.

1595971844
A héten az átlagos éves csapadékmennyiség tíz százaléka is lehullhat

A meteorológus elárulta azt is, hogy a mostanihoz hasonló mediterrán ciklonok pályáját  csak viszonylag nagy bizonytalansággal lehet előre jelezni. Emiatt az is előfordulhat, hogy a korábban várthoz képest néhány száz kilométerrel távolabb halad el a ciklon, ami a valószínűsített  időjárásban is komolyabb eltérést okozhat, vagyis az előre jelzettnél lényegesen kevesebb csapadék hullhat, és enyhébb hőmérsékletek is kialakulhatnak.

A főhadnagytól megtudtuk: az évnek ebben az időszakában nem szokatlan, hogy hazánk időjárását mediterrán ciklonok alakítják. Az viszont ritka, hogy ilyen nagy mennyiségű csapadék és ekkora erejű szél egyszerre lépjen fel. Az elmúlt évekből példaként a 2010. május végi, június eleji helyzetet lehet felidézni, amikor két hasonló ciklon okozott országszerte nagy mennyiségű csapadékot, illetve árvizet.

(A naponta frissülő, részletes katonai meteorológiai előrejelzés itt olvasható.)

1595971845
A 2010 májusi mediterrán ciklon műholdképe

Fotó: illusztráció