Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Szemléletnevelő verseny fiataloknak

Szöveg: Kovács Zoltán |  2013. április 18. 14:10

Ezen a versenyen olyan képességek és készségek birtokába juthatnak, amelyek nemcsak saját jellemfejlődésüknek, de az egész közösségnek a hasznára válhatnak, még akkor is, ha majd nem egyenruhás szolgálatot választanak hivatásul – mondta Vargha Tamás Székesfehérváron április 18-án.

1595952658

A Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára az általános iskolák felső tagozatos tanulói, valamint a középiskolások részére szervezett országos katasztrófavédelmi ifjúsági verseny Fejér megyei fordulóján vett részt a Zöld-tanyán.

A gyerekek több helyszínen oldottak meg feladatokat egyebek közt a tűzoltóság, az iparbiztonság, a polgári védelem, a környezetvédelem és hulladékgazdálkodás, a közlekedés−drogprevenció−bűnmegelőzés, az ár- és belvízi védekezés, valamint az egészségügy témaköreiben.

Idén egy honvédelmi állomással is kiegészült a pálya, ahol a kézigránátdobással ismerkedhettek a versenyzők.

1595952658


Fotó: a szerző felvételei