Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Szemléletváltás – Magyar Honvéd magazin kiajánló

Szöveg: honvedelem.hu |  2014. január 5. 7:53

Feszített kiképzési tempó mellett elért jó eredmények birtokában, a szárazföldi haderőnem gerincét megőrizve nézünk az idei év elé. Ezt dr. Böröndi Gábor dandártábornok, az MH Összhaderőnemi Parancsnokság szárazföldi haderőnem főnöke mondta. Kiemelte: 2013 hadgyakorlatai az összhaderőnemi gondolkodás jegyében zajlottak.

1595965243
Haderőnemi sovinizmus nélkül mondhatom, hogy igaz, egy művelet során a levegőből sok mindent el lehet érni, de a célokat a szárazföldi, feladataikat nyakig sárosan végrehajtó katonák érik el – vallja a haderőnemi főnök. – Közép-Kelet Európában szárazföldi haderőnem nélkül nincs hadsereg.

Közismert, hogy Magyarország NATO-vállalásainak legfontosabb alappillére két, a szövetségnek felajánlott két zászlóalj- harccsoport. Közülük az első (az 5/62. lövészzászlóaljra épülő) tavalyelőtt ősszel megvédte a „Harcra kész" (Combat Ready) minősítését. Tavaly első félévben pedig az MH 5. Bocskai István Lövészdandár 39. lövészzászlóalj bázisán létrehozott másik zászlóalj-harccsoport is nemzetközi ellenőrök előtt tett tanúbizonyságot arról, hogy képesek feladataik ellátására. A harccsoport az öt minősített területen három kiváló és két jó értékeléssel zárta a komplex, éleslövészetet is magában foglaló gyakorlatsorozatot.

(További részletek a Magyar Honvéd magazin január 10-én, pénteken megjelenő számában!)