Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Szépség és a szörnyeteg

Szöveg: Kálmánfi Gábor |  2014. december 11. 11:10

Lélekrombolóan szörnyű élethelyzet, amikor valaki kénytelen kórház falai között tölteni a karácsonyt. Főleg, ha gyerekről van szó. És főleg, ha krónikus betegség miatt ez újra és újra előfordul, mint például a Kaposi Mór Oktatókórház gyermekosztályán, Mosdós településen. Szerencsére a kaposvári logisztikus katonák immár négy éve teszik szebbé önzetlen ajándékaikkal a kórházi karácsony időszakát.

1595984178

Akkor ugyanis Óvári István főtörzsőrmester, kislánya betegségéből adódóan, szembesült ezzel az élethelyzettel, és kezdeményezésére az MH 64. Boconádi Szabó József Logisztikai Ezred katonái évről évre önkéntesen játékokat, ruhákat és egyéb ajándékokat szállítanak a gyerekeknek. Idén december 10-én sem történt ez másképp: ezúttal nem hadianyag, egyenruha vagy élelmiszer lapult a logisztikus katonák szakszerűen összekészletezett csomagjaiban, hanem plüssállatok, kisebb játékok (mint például egy bumeráng, amely hamar repülni is kezdett), babák és rengeteg édesség. A gyerekek kis verses műsorral köszönték meg a katonák adományait.

1595984178

„Jelenleg tizennégy gyermeket ápolunk itt, akik krónikus légzőszervi megbetegedésben szenvednek. Mivel ezeket a betegségeket jobb esetben is csak szinten lehet tartani, időről időre vissza kell térniük a kórházba. Egy-egy ilyen látogatás nagyon feldobja a hangulatukat, és segíti a gyógyulásukat is. Nagyon jó a kapcsolatunk a katonákkal. Mostanában például önkéntes alapon festik ki a kórházi szárnyat, de nőnapon is kedveskedtek nekünk. Nem is tudok nagyon mit mondani, annyira megható, amit értünk tesznek évek óta" – nyilatkozta kérdésünkre dr. Héra Eszter, a kórház ápolási igazgatónője.

1595984178

Elmondta azt is, hogy ezek a gyerekek betegségükből kifolyólag sok olyan szörnyűséget meg kell tapasztaljanak, amit nekik nem lenne szabad. 
Ezért is nagyon lényegesek ezek az ünnepi pillanatok. „Nekünk a mosolygó arcuk az ajándék" – tette hozzá az igazgatónő.

Az idei logisztikus elő-karácsony slágerajándéka kétségtelenül a házimozi-rendszer volt. Rögtön megegyezés született arról, hogy első meseként a Szépség és a szörnyeteg című klasszikus kerül majd képernyőre.

1595984178


Fotó: a
szerző felvételei