Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Szezonzárás – a Magyar Honvéd magazin legfrissebb számából

Szöveg: honvedelem.hu |  2017. december 13. 13:43

Közel ezer magyar, olasz és szlovén katona részvételével zajlott a Bakonyban a Clever Ferret 2017 elnevezésű nemzetközi gyakorlat, amelynek során a három ország alkotta Többnemzeti Szárazföldi Kötelék tökéletesítette a harctéri együttműködést. A kéthetes foglalkozássorozat a Magyar Honvédség idei utolsó nagyszabású erőpróbája volt.

1596042422
A régió biztonságáért felelős kötelék ötletét az olasz kormány vetette fel még az 1990-es évek első felében. A rendszerváltás után Magyarország, illetve a Magyar Honvédség számára hatalmas lehetőséget és segítséget jelentett az olasz ajánlat, miszerint hazánk egy nyugat-európai ország támogatásával készüljön fel a NATO jelentette új kihívásokra. Amint dr. Böröndi Gábor dandártábornok, az MH Összhaderőnemi Parancsnokság szárazföldi haderőnemének főnöke is felidézte: a NATO-csatlakozáskor elvárás volt, hogy a Magyar Honvédséget az interoperabilitás, a kiképzés, a doktrínák tekintetében fel kell hozni a többi tagország szintjére. Partnernemzetként rögtön az olaszok jöttek szóba, s ehhez a kapcsolathoz csatlakozott rövidesen Szlovénia is.

– Az így megalakuló többnemzeti szárazföldi kötelék három részes állama egy-egy zászlóaljharccsoportot ajánlott fel annak érdekében, hogy a dandárszintű katonai szervezet NATO-műveletekben is részt tudjon venni. Az évek során csatlakozott hozzánk megfigyelőként Albánia, Ausztria és Horvátország. E nemzeteket jelenleg is foglalkoztatja a belépés gondolata – jegyezte meg a dandártábornok.

De nem csak az együttműködés színvonala fejlődött a kötelék fennállásának során. Ahogy változott a világ, úgy módosultak a dandárszintű összefogásra váró kihívások is.

(További részletek a Magyar Honvéd magazin december 15-én, pénteken megjelenő számában!)